Templomoknál robbantottak Egyiptomban

A magyar kormány mélységesen elítéli az ártatlan és védtelen emberek elleni szélsőséges támadásokat, amelyeket az első elemzések az Iszlám Állam nevű terrorszervezet önkénteseinek tulajdonítanak. Részvétét fejezi ki és együttérzéséről biztosítja az áldozatok családját és hozzátartozóit, közvetlen segítségét ajánl a kopt közösségnek – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-t.

Magyarország mély megrendüléssel értesült az egyiptomi kopt közösség ellen elkövetett újabb terrortámadásokról, amelyek a Kairótól északra lévő Tanta városában a virágvasárnapi szentmisén, a Szent György székesegyházban, valamint néhány órával ezelőtt Alexandriában történtek – olvasható a közleményben.

A híradások szerint máris 30 fölé emelkedett a halottak száma, és több mint 50-en sebesültek meg – tették hozzá.

Felidézték továbbá, hogy a tavaly december 11-én a kairói Szent Péter templomban elkövetett robbantásban 29-en haltak meg, és az akkori felajánlás eredményeként a sérültek közül két kopt nő utókezelése jelenleg is tart Magyarországon.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés