Novemberben kezdik a palotarom megerősítését

Az előző közgyűlés gazdasági bizottsága átruházott hatáskörben döntött a Szatmári-palotarom megerősítési munkálatainak előkészítéséről: az emlékek végleges megóvására várhatóan 2010 végéig kell várni.

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében a közterek és parkok újjáélesztése II. ütemében az I-Axis Kft.-t választották ki a Tettye-park egyik részének megújítási munkáira, a másik részét a Sztráda’92 Kft. végezte. A két kivitelező területének határán helyezkedik el a Szatmári palotarom, míg az északi felén a szabadtéri színpad kialakítása történt, addig a déli oldalon sétányt építettek.

A munkálatok során májusban az egykori reneszánsz palota déli falát vasfeszítőkkel rögzítették hozzá az északi romokhoz, miután a több méter magas falrész elvált a többitől. Az elválás okát a városházi előterjesztésben „vis maiornak” minősítették, azaz a csapadékos időjárást jelölték meg a gondok forrásaként.

Tavasszal csupán ideiglenesen stabilizálták a romokat, ezért a véglegesnek mondható állagmegóvásra még sort kell keríteni – erre novemberig várni kell.

Merza Péter, a Pécs2010 Menedzsmentközpont Kft. fejlesztési igazgatója szerint még a kemény fagy beállta előtt szeretnék a szükséges munkálatokat elvégezni, s a gazdasági bizottság döntése értelmében lefolytatandó, meghívásos ajánlattételi eljárást követően, novemberben már hozzá láthatnak a feladatnak a vállalkozók, ami várhatóan egy-másfél hónapot vesz igénybe.

A tervek szerint a repedés mentén a falat több ponton vaspántokkal fogatják, horgonyozzák össze, s pászmákkal rögzítik majd a szilárd részekhez. Emellett talajmegerősítés is lesz: egy speciális cementtejet fecskendeznek be a régészeti emlékek alatti, porózus szerkezetű aljzatba, a törmelékes kőzetet ezzel szilárdítják meg.

A munkálatok 45 millió forintba kerülnek, ezt az önkormányzat biztosítja. Az igazgató szerint szakértői vizsgálat dönti majd el a későbbiekben, hogy van-e felelőse a balesetnek, vagy valóban az időjárási körülmények miatt következett be a baj.

Hirdetés