Új helyen a pécsi onkológiai ellátás két részlege

November 10-től új helyen, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Rákóczi úti telephelyén várja a betegeket az Onkoterápiás Intézet fekvőbeteg és kemoterápiás részlege, valamint költözik az Onkológiai Gondozó is, de az csak egy épülettel arrébb; az Édesanyák útján érhető el a szolgáltatás továbbra is, a sugárterápiás részlegben alakítanak ki számára helyet. Ezek régi épületét lebontják, és helyére új, modern kórházi épület épül.

Európai uniós forrásból teljesen új épületet kap a pécsi Klinikai Központ Onkoterápiás Intézete. Az Édesanyák útján lévő, közel 100 éves kórházrész bontását két héten belül megkezdi a kivitelező. Ezért az onkológiai ellátás egyes elemei az építkezés idejére ideiglenesen a volt megyei kórház Rákóczi út 2-es szám alatti telephelyére, a „K” jelű épület 2-3. emeletére települnek át. A költözés szervezetten történik majd – november 7-én, pénteken még a jelenlegi helyen, de november 10-én már az új helyen fogadják a betegeket.

Az északi, modern épületrészt nem érinti a beruházás, ezért az itt található Sugárterápiás részleg továbbra is a megszokott helyén működik tovább. Ugyancsak itt maradnak a sugárterápiás kezeléseket vezető orvosok vizsgálói is, így a betegellátás az építkezés ideje alatt is zavartalanul folytatódik, a sugárterápiára érkezők az eddigi helyeken találhatják meg orvosaikat és a kezelőhelyiségeket egyaránt.

Költözik viszont a fekvőbeteg és a kemoterápiás részleg, teljes felszerelésével és személyzetével együtt. Az infúziós kemoterápiában részesülő betegeknek tehát november 10-én, hétfőn már az új helyre, a Rákóczi útra kell menniük kezelésre. Ugyanitt találhatják meg orvosaikat, ha tanácsra vagy időpont-egyeztetésre lesz szükségük. A költözés ideje alatt a fekvőbeteg osztályon fekvő páciensek átszállításáról természetesen a Klinikai Központ gondoskodik, és részükre az új helyen is ugyanúgy biztosítják a szükséges ellátást. Nem változnak a látogatási lehetőségek sem, a hozzátartozók a megszokott időpontokban és rend szerint találkozhatnak a betegekkel.

Akiknek kombinált (sugár- és kemoterápiás kezelést is tartalmazó) kezelésre van szükségük, azok a kezeléseket a két fenti telephelyen kapják meg. A két telephely a városon belül viszonylag közel helyezkedik el egymáshoz, de a fekvőbetegeket, illetve mindenkit, akinél az indokolt, betegszállítóval szállítják át egyik helyről a másikra.

A fentiek érvényesek a kontrollvizsgálatra érkezőkre is: a sugárterápiás orvosokat az Édesanyák útján, míg a kemoterápiát vezetőket a Rákóczi úton találhatják meg előzetes időpont-egyeztetés után. Az onkológiai gondozóban ellenőrzött betegek továbbra is az Édesanyák útján, a sugárterápiás részlegre áthelyezett gondozóban jelentkezhetnek. A kapcsolattartást és egyeztetést megkönnyíti, hogy az Intézet minden szakembere továbbra is elérhető a régi telefonszámán.

További fontos információ, hogy elköltözik az Édesanyák útjáról a laboratórium is. Így akik ambuláns sugárterápiát kapnak, és valamilyen okból vérvizsgálatra van szükségük, a háziorvosukhoz, vagy a Rákóczi úti onkoterápiás részleghez kell, hogy forduljanak. Akiket eleve az új telephelyen kezelnek, azokat a laborral kapcsolatos változások egyáltalán nem érintik.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés