Üzemanyagárak: prés alatt a szolgáltatók

Betegszállítók, taxisok, tömegközlekedési társaságok kerültek komoly bajba azzal, hogy a forint jelentős gyengülése és a forgalmi adó változása miatt rekordmagasságokba emelkedtek az üzemanyagárak az év elejétől. Szerdától bruttó 4 és 6 forinttal emeli a 95-ös benzin, illetve a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol.

A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete máris a minisztériumokhoz és a döntéshozókhoz fordult, mert idén e területen legalább mintegy plusz hatszázmillió forintos támogatásra lesz szükségük a szolgáltatás zökkenőmentes ellátása érdekében. Mint azt lapunknak dr. Bíró Ferenc, a szervezet elnöke elmondta, az összes támogatás tíz százalékát jelentheti a kért üzemanyagár-kompenzáció.

Emlékeztetett rá: tavaly is hasonló indokkal keresték meg a minisztériumokat; akkor a növekvő üzemanyagköltségekből eredő kiadásaik negyven százalékát kapták meg pluszban. Idén azonban az állam e pénzkeretet sem biztosította számukra eleddig, holott a negyedével többe kerül azóta minden egyes tankolás. Elmondta: költségeik közel felét az üzemanyagra fordítandó költségek teszik ki, ezért zavart okozhat a betegszállítás területén, ha nem kapnak pluszforrást.

Az állami mentőszolgálat tavaly összesen közel hatszázmillió forintot kapott az üzemanyagár-változás okozta költségemelkedés terheinek csökkentésére – áll egy, a közelmúltban kiadott távirati irodai jelentésben. A kormány döntése alapján a mentők kivonuló állománya részesül a „chipsadó” kapcsán befolyó összegből, így részben ebből is fedezhetik a dráguló gázolaj és benzin miatti többletköltségeiket.

A taxisok komoly válaszút elé kerültek Pécsett, hiszen az árak további emelése vagy a nyereségük csökkentése mellett kell dönteniük. Mint azt Kovács József, a Volán Taxi ügyvezetője elmondta, az utóbbi hat évben kétszer történt kismértékű tarifaemelés a cégnél; legutóbb hat esztendeje. Egyik emelés sem fedezte azonban maradéktalanul a folyamatosan meredeken emelkedő üzemanyagárak okozta hiányt.

Elmondta: január végén dönthet a cég tulajdonosi gyűlése az emelésről, de komoly dilemmájuk van a sofőröknek. A 175 taxist számláló szervezet tagjai Kovács József elmondása szerint jelenleg is „majdnem önköltségi áron” dolgoznak, így szükséges lenne a tarifa korrekciója; mindezzel azonban meglehet – tette hozzá -, hogy drasztikusan lecsökken az utasok száma.

A megyében a helyközi tömegközlekedést ellátó Pannon Volán Zrt.-nél is természetesen az üzemanyagok ára határozza meg legnagyobb mértékben a cég gazdasági mutatóit. Mint azt Horváth Zoltán vezérigazgató elmondta, igaz ugyan, hogy egy év alatt jelentősen nőttek a költségeik, az ármegállapító hatóság csak az áfaemelésből eredő pluszköltségeiket engedte beépíteni a tarifáikba.

A vezérigazgató elmondta: a társaságnak kéthetente számláz a MOL, így folyamatosan az éppen aktuális üzemanyagárakat fizeti a Volán is. Mindez azt jelentheti, hogy – mivel növekvő költségeiket nem követte eddig sem a viteldíjak emelése – a társaság a nyereségek minimalizálásával, a szerényebb fejlesztésekkel tudja pótolni a drága gázolajból eredő egyre nagyobb kiadásait.

Egyre többen motorra pattannak

Ahogy ezzel kapcsolatban több motor- és robogókereskedő is nyilatkozott lapunknak, komoly, s egyre nagyobb az érdeklődés az olcsó, elsősorban a B-s jogosítvánnyal vezethető kismotorok iránt. Tapasztalataik szerint, ha már januárban ennyien érdeklődnek, tavasztól jelentős forgalomra számíthatnak. Egy robogó fenntartása az autó töredékét jelenti, s mindössze 1,5-2 litert fogyaszt városi forgalomban is. Egy használt, 8-10 éves darab már százezer forintért beszerezhető.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés