A Pécsi Törvényszék a jövő héten kezdi megtárgyalni annak a biztonsági őrnek az ügyét, aki a vádirat szerint a Pécsi Egyetemi Napokon úgy meglökött egy fiatalt, hogy annak betört a koponyája. 

A vádirat szerint a vádlott munkaszerződés nélkül, biztonsági őrként dolgozott 2017-ben a PEN-en. A sértett férfi is ott volt a rendezvényen, aki az éjszaka folyamán nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott, ezért ittas állapotba került, és a táncparketten bokszoló mozdulatokkal táncolt, amelynek során megütötte a vádlott társaságában tartózkodó személyt.

A biztonsági őr ekkor felszólította a fiatalt arra, hogy fejezze be a magatartását, majd a sértettet egy évfolyamtársa elhúzta a helyszínről. A vádlott ekkor még nem nyugodott le és felszólította a sértett barátját, hogy „vidd innen a haverodat, mert szétb***om a fejét”.

Amikor a barátja a mosdóba ment, a sértett egyedül maradt a táncparketten, és folytatta bokszolós táncát. Ekkor a vádlott közölte a sértettel, hogy neki mára véget ért a buli. Ezután érkezett oda hozzájuk a sértett másik barátja, aki a sértett egyik karját megfogta,
míg a másikat a vádlott tartotta, így a sértettet kivezették a teremből.

Az épületet elhagyva a vádlott a sértett karját elengedte, ekkor a fiatal indulatosan szólt a vádlotthoz, aki erre a sértettet egy alkalommal, ököllel homlokon megütötte, amelynek következtében a sértett hanyatt esett és fejének tarkótáji része a földhöz csapódott.
A vádlott elment a helyszínről, a mentőket a sértett barátja értesítette.

A sértett darabos orrcsonttörést és súlyos, nyílt koponyacsonttörést és koponyán belüli vérzést szenvedett, mely állapot közvetetten életveszélyt okozott.

A férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés a vád, a Pécsi Törvényszék hétfőn kezdi meg a tárgyalást.