12 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldÍgy szabálytalankodtak a baranyai virágárusok halottak napján

Így szabálytalankodtak a baranyai virágárusok halottak napján

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai munkatársai a halloweenhez, a mindenszentekhez és a halottak napjához kapcsolódóan Pécsett, Mohácson, Sásdon, Szigetváron, Harkányban, Komlón és Szentlőrincen 122 ellenőrzést végeztek a gyertyákat, mécseseket, virágokat, kegytárgyakat és egyéb kiegészítőket árusítóknál. Most a hatóság megosztotta tapasztalatait.

Az ellenőrök a próbavásárlások során négy alkalommal egyáltalán nem kaptak a nyugtát a vásárláskor, egy esetben a nyugtát nem a tényleges ellenértékről állították ki, valamint az egyik árus helytelenül alkalmazta az áfamértéket.

Két dolgozónál az derült ki, hogy a munkáltatójuk nem jelentette be az alkalmazásukat.

A szabályszegők között többen is visszaesők voltak: egy virágárus korábban be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatott, most pedig a nyugtaadást mulasztotta el. Egy másik árus pedig rövid időn belül másodszor sem adott blokkot a vásárlásról.

Összesen nyolc esetben állapítottak meg szabálytalanságot a revizorok. A mulasztók több százezer forintos bírságra számíthatnak.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő