Hirdetés

Az olasz kormány szeretné fejleszteni a nemzeti autógyártását, ezért tárgyalásokat folytat a kínai Chery autógyártóval, amely hamarosan Magyarországon is megjelenik. A céljuk, hogy az országba csábítsanak a Stellantis mellett egy másik nagy autóipari szereplőt is.

Róma nagy fejlesztésekbe kezdene az autóipart tekintve. A következő időszakban évi 1,3 millió járműre akarja emelni Olaszország nemzeti autógyártását a jelenlegi, évi 800 ezer alatti értékről, és már tárgyalásokat folytat a Stellantis csoporttal – az olasz Fiat, Alfa Romeo, Maserati és Lancia márkák tulajdonosával -, hogy az évtized végére évi 1 millió darabra növeljék a csoport termelését, amire legutóbb 2017-ben volt példa.

Adolfo Urso ipari miniszter elmondta, hogy Olaszország egy kínai gyártót is szeretne az országba csábítani, amely mintegy 300 000 járművet adna hozzá a nemzeti termeléshez.

Mivel az Európai Unió azt fontolgatja, hogy magasabb vámokat vet ki a Kínából származó autóimportra, a kínai gyártóknak jobban meg fogja érni az európai gyártás.

A kínai autógyártók, köztük a Chery riválisai, a BYD és az MG Motor szeretnék meghódítani Európát elektromos modelljeikkel, melyek gyakran jobb hatótávval és szoftveres technológiával rendelkeznek, mint Európában gyártott társaik. A BYD például Magyarországon is autógyárat épít, ahol reméli, hogy még 2026 előtt megkezdheti a termelést.

Olaszország autógyártó nagyhatalommá válna

Az olasz kormány érdekelt a kínaiak megjelenésében, így akár két kínai gyártó is beléphet az olasz piacra.

A Stellantis azt fontolgatja, hogy kínai partnerével, a Leapmotorral akár évi 150 000 darab olcsó elektromos autót gyártatna Olaszországban. Ezenkívül az ország tárgyalásokat folytatott a Teslával és három meg nem nevezett kínai autógyártóval is.

A források szerint a Chery mellett a Great Wall Motor került szóba, illetve a BYD érdeklődött, amely végül Magyarország mellett döntött.

A Chery jelenlegi tervei szerint az Omoda 5 crossover még idén megjelenik Európában, a Jaecoo 7 SUV értékesítését pedig 2025-től tervezik. Jochen Tüting, a Chery Europe ügyvezető igazgatója, megerősítette a Reutersnek, hogy több európai helyszínnel is folytatnak tárgyalásokat, illetve arra számítanak, hogy az európai eladások elég magasak lesznek ahhoz, hogy eltartsanak egy helyi összeszerelő üzemet.

Iparági források szerint a Chery meglévő üzem felújításában vagy egy teljesen új olaszországi üzem felépítésében gondolkodik, ugyanakkor más európai lehetőségek is szóba jöhetnek még, beleértve a Nissan korábbi barcelonai üzemét is.

(x)

Hirdetés