Barangolás a legendák földjén

A Kelet-Mecsek népszerű kirándulóhelyeihez legendák sora fűződik, amelyeket sokszor még a helyiek sem ismernek. Járjuk be a mítoszok és történetek nyomában a Hosszúheténytől Mecseknádasdig terjedő vidéket, amelynek turisztikai fejlesztésére 162,9 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert Baranya megye és Pécsvárad konzorciuma.

Bocz-kereszt

A Hosszúhetényből a Zengőre tartó túrázók útja egyszerű kereszt mellett vezet el. A történet szerint egy téli vándor a Zengőn keresztül igyekezett Heténybe, de eltévedt.

A kitörő hóviharban az utazó minden bizonnyal megfagyott volna, amikor a semmiből felbukkant előtte isten báránya és az ösvényt megmutatva biztonságosan levezette a faluba. A szerencsésen megmenekült erdőjáró a Bocz család őse volt,

ezért a helyszínen emelt keresztet Bocz-keresztnek hívják.

Hosszúhetény mellett található a csodálatos Püspökszentlászló is, ahol a püspöki kastély mellett egy arborétum is várja a kirándulókat a Mecsek szívében

A kereszt az emelkedőn kifáradt túrázónak azt üzeni: kitartás, hiszen onnan már alig tíz percnyire van a csúcs. Rajta a vadonatúj, több mint húsz méter magas, varázslatos panorámát nyújtó kilátótoronnyal.

A kilátó csodás panorámát nyújt

A Zengő hátborzongató titkai

A helyiek azt mesélik, hogy egykor a hegy szelleme megjelent egy pásztor feleségének. Azt ígérte, hogy a virágvasárnapi mise alatt megnyílik a Zengő és a benne rejlő rengeteg kincsből szabadon vihet. Így is történt: egy évre rá harangszóra hasadék nyílt a hegyben, feltárva a rengeteg aranyat és drágakövet.

Az asszony azonban túl mohó volt, a hasadékban hagyta kisgyerekét, hogy minél több kincset el tudjon vinni. Amint kiért azonban, a hegy bezárult mögötte, a gyermek pedig eltűnt örökre. A pásztorasszony, beleőrülve fájdalmába, azóta körös-körül bolyong a hegyen. A fák pedig vele sírnak – szeles időben hallani lehet, ahogy zeng és morajlik az egész hegy.

A Réka-vár romjainak legendája

A hegy túloldalán lévő Mecseknádasd sincsen híján a legendáknak. Az Óbánya felé húzódó Réka-völgyben állnak a Réka-vár romjai. A néphagyomány úgy tartja, a falai között élt Szent Margit skót királyné, akinek anyja Szent István király lánya (más források szerint húga) volt.

Mecseknádasd

Egy romantikusabb legenda szerint a Réka-várat maga Attila hun király építtette, hogy Réka nevű feleségét ezen a festői szépségű helyen rejtse el ellenségei szeme elől.

Óbánya
Óbánya ferde vízesése

Látogatóközpont a Dombay-tónál

A Pécsvárad melletti Dombay-tónál hamarosan elkészül az a vadonatúj látogatóközpont, ahol a környék látnivalóiról és a hozzájuk kapcsolódó mondákról, érdekességekről tájékozódhatnak a betérők.

A pécsváradi vár

Az építkezés a „Zengő kincse – A Zengő hegy ökoturisztikai fejlesztése” című európai uniós projekt része.

Ennek keretében a Pécsvárad és a megye önkormányzata, valamint a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatal alkotta konzorcium 162,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert idegenforgalmi beruházásokra. A projekt legfontosabb elemei az épülő látogatóközpont és a nemrég átadott új kilátó a Zengőn.

Hirdetés