Hirdetés

Kerékpárutakra és az iskolába csak akkor tekerjünk együtt, ha már biztosan bringázik gyermekünk.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a „Kelet-nyugati közösségi közlekedési tengely kialakítása Pécsett” című projekt keretében a nyugati kerékpárút folytatásaként 600 méternyi újabb kerékpárút, illetve kerékpársáv épült meg a Szigeti úton. Mindemellett megújult a Szigeti út és a Tüzér utca csomópontjának burkolata, a Honvéd utcánál jelzőlámpát helyeztek ki, továbbá okoszebrákat alakítottak ki és több buszmegállót is felújítottak a környéken.

A fejlesztésnek köszönhetően egyrészt jelentősen csökkenhet a környék autósforgalma, ami azt jelenti, hogy a város levegője is egyre tisztul. Másrészt pedig a megújult Szigeti úti szakasz eredményeképp Pécs biciklúthálózata is összefüggővé vált: a Budai vámtól egészen az egyetemig (és tovább) lehet már tekerni, ráadásul nemsokára elkészül a Megyeri úti bringaút is, ami a fenti csomópontot Kertvárosssal köti össze.
Mivel sokan ezt a forgalmas csomópontot érintik miközben gyermeküket viszik biciklivel suliba vagy oviba, ezért a következőkben adunk néhány tanácsot a gyerekkel bringázóknak. A tippeket a Bringázz a Munkába honlap alapján pontokba szedve mutatjuk:

  • Kerékpárutakra és az iskolába csak akkor menjünk együtt, ha már biztosan bringázik gyermekünk.
  • A lámpák és fényvisszaverők, a csengő (és így tovább) mind-mind a biztonságos kerékpározás KRESZ által kötelezően előírt eszközei. A védősisak használata a KRESZ szerint nem kötelező, de a kisebbeknek ajánlott.
  • Az első gyerekülés már 9 hónapos kortól, súlytól függően 2-3 éves koráig használható. A hátsó ülés még tovább, van olyan típus, amit akár 7 éves korig használhatunk.
  • A hátra szerelhető gyerekülés más súlyelosztást eredményez és a gyerkőcnek is kényelmesebb. Ebből is van csomagtartóra, vázra szerelhető változat. A vázra szerelhető, adapteres hátsó gyerekülések elnyelik a kátyúkat, kíméletesebbek a gyerekek gerincére nézve.
  • Bármelyik kerékpáros gyerekülés mellett döntünk, ügyeljünk az ajánlott életkorra, valamint arra, hogy a pántok és csatok állíthatók legyenek, így a gyerkőcök nem növik ki túl hamar.
  • Ha nem tudunk gyermekünkkel együtt bringázni a suliba, de azt szeretnénk, hogy kerékpárral járjon, akkor ajánljuk a pécsi Bicibuszt, amelyről többek között itt írtunk bővebben.

További tippeket itt találnak.

A TOP-6.1.5-15-PC1-2020-00006 Megyeri út fejlesztése című projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában valósul meg.

Hirdetés