Egy év alatt 3 millió hektoliter kólát ivott a magyar

Magyarországon 2018 júliusa és 2019 júniusa között 3 millió hektoliter, vagyis több mint 50 milliárd forintnyi kóla fogyott, ami a szénsavas üdítők belföldi forgalmának több mint 60 százalékát jelenti – közölte a Nielsen hétfőn az MTI-vel.

Az elemző cég összesítése alapján az elmúlt év belföldi kólafogyasztása mennyiségben 7 százalékkal, értékében 10 százalékkal nőtt éves alapon. A közlemény szerint a kereslet jellemzően júliusban és augusztusban, valamint decemberben ugrik meg. A teljes mennyiség alig harmadát, azaz nem egészen 100 millió litert tesz ki a cukormentes kóla, bővülése azonban háromszoros a cukrot tartalmazó kólához képest. Egyre népszerűbbek ugyanakkor az ízesített termékek is – tették hozzá.

A magyar vásárlók 60 százaléka a kólát 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben vásárolja. Az érték mért forgalmon belül 45 százalékot tesz ki az 1 liter és 1,9 liter közötti kiszerelés. A 2 liter feletti és 1 liter alatti palackok részesedése egyaránt 25 százalék körüli. A gyártói márkák fölénye megkérdőjelezhetetlen, részesedésük meghaladta a 90 százalékot – írták.

Hirdetés