A szívroham okozta károsodás helyreállításában segíthet a „pumpáló tapasz”, amely több millió élő, lüktető őssejtet tartalmaz – számolt be róla a BBC News kedden.

A 3-szor 2 centiméteres tapaszt, amelyet a páciens saját sejtjeiből nevelnek laboratóriumban, a beteg szívére varrják, majd a szövet önmagától változik egészséges, működő izommá. A tapasz emellett olyan vegyületeket bocsát ki, amelyek segítenek a meglévő szívsejtek regenerálódásában. A tapasz működését nyulakon vizsgálták, és az eredmények szerint biztonságos volt – mondták el egy manchesteri szívgyógyászati konferencián az Imperial College London szakértői. A konferencián elhangzott, hogy az eljárást a következő két éven belül embereken is ki akarják próbálni.

Szívroham akkor következik be, amikor egy eltömődött artéria blokkolja a szívizom vérellátását, így ahhoz nem érkezik elegendő oxigén és tápanyag. A szívet ennek következtében gyógyíthatatlan károsodás érheti.

A kutatásban részt vevő Richard Jabbour elmondta: remélik, hogy egy nap a szívtapasz olyan kezelési móddá válik, amelyet rutinszerűen tudnak felajánlani minden szívrohamon átesett páciensnek.

– A szívtapaszt is ugyanúgy felírhatnánk, mint a gyógyszereket, egyszerűen csak le kéne venni a polcról és beültetni a páciensbe – vázolta a lehetőséget a tudós.

A kutatást finanszírozó Brit Szívalapítvány tudósa, Metin Avkiran hangsúlyozta: a szívelégtelenség a pácienst legyengítő, életminőségét megváltoztató betegség, amely nem gyógyul, így a mindennapi feladatok ellátása is hihetetlenül nehézkessé válik.

– Ha a tapasszal segíthetünk meggyógyítani a szívet, az ezeknek az embereknek az életkilátásait is megváltoztatja – emelte ki az eljárás jelentőségét.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés