Programok helyett most oltási időpontokat szerveznek a ZSÖK munkatársai

Megkezdték önkéntes munkájukat a Zsolnay Örökségkezelő dolgozói, akik a Kultúra az egészségügy szolgálatában program keretében segítik csökkenteni az egészségügyi dolgozók terheit – számolt be róla a ZSÖK.

hirdetés
Uránia Mozi

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága által indított felhívásra a cég húsz dolgozója jelentkezett önkéntesnek, közülük 10-en már meg is kezdhették a munkát. Ők adminisztrációs területen segítik a háziorvosokat: a vakcinára regisztrált páciensekkel veszik fel a kapcsolatot és egyeztetik az oltás helyszínét, időpontját, majd táblázatokba rendezik az adatokat –  derül ki a ZSÖK lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

– Ott segítünk, ahol tudunk. Általában az oltással kapcsolatos szervezési munkákban veszünk részt, de volt, hogy idős embereknek segítettünk e-mail-címet létrehozni a regisztrációhoz. Jó érzés, hogy közreműködhetünk a vírus elleni küzdelemben és egy kicsivel csökkenthetjük az orvosok terheit – számolt be Kollár Gabriella, a Művészetek és Irodalom Háza kulturális és művészeti projektmenedzsere.

A háziorvosoktól sok pozitív visszajelzés érkezett, így tovább folytatódik az együttműködés.

A Zsolnay Örökségkezelő egyébként készen áll a nyitásra: április 13-án újra megnyit a Zsolnay Kulturális Negyedben működő Zsolnay Shop, és amint a szabályozások lehetővé teszik, újra várják a látogatókat a kiállításokkal, programokkal is.