Töretlen a lendület a pécsi ingatlanpiacon, nem mostanában lesz áresés

Döbbenetes adatok derültek ki az ingatlan.com lapunkhoz eljuttatott rövid elemzéséből: hat év alatt kétszeresére emelkedtek a lakásárak Pécsen, és még a koronavírus-járvány sem állította meg a lendületet, sőt! Baranya megyében idén a tavalyinál is több új építésű ingatlant adhatnak át a szakértők szerint.

Az elemzés szerint 2020-ban csak a fővárosban volt tapasztalható egy kis megtorpanás, árcsökkenés, ám ez a megyeszékhelyeket – így Pécset – egyáltalán nem érintette.

Az elmúlt évtized a lakáspiac szempontjából egy igazi hullámvasút volt, 2007 volt a gazdasági világválság előtt az utolsó olyan év, amikor az ingatlanok mindenfelé drágultak.

Majd a főváros után 2009-től elérte Baranya megyét és Pécset is a válság.

A mélypont 2013-ban volt, amikor itt feleannyit sem kellett fizetni a lakásokért és házakért, mint 2019-ben. Míg Pécsen a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2013-ban 8,4 millió forint volt egy használt lakás átlagára, addig tavaly már 17 millió forintért keltek el az ingatlanok – derül ki az ingatlan.com visszatekintéséből.

Aztán jött a vírus, melynek megjelenése átmenetileg ugyan országszerte csökkentette a lakások és házak árát az év második negyedévében, de az előrejelzések szerint Pécsen és a megye kisebb városaiban is „hamarabb magára találhat a lakáspiac”, mint a fővárosban.

Például Baranyában tavaly 258 új lakást adtak át, idén januártól szeptemberig pedig 145-öt. Ez azt jelentheti, hogy most a tavalyinál is több lakás készülhet el a megyében, mivel az átadások jó részét az év utolsó hónapjára időzítik a fejlesztők és az építtetők, a társaság szerint.

Az ingatlan.com szakértője, Balogh László azt is hozzáteszi, hogy bár nem biztos, hogy az elmúlt pár évhez hasonló áremelkedések lesznek Pécsen, viszont az ingatlanok tartják az értéküket. Sőt, jövőre további drágulásra van kilátás, ha megérkezik a koronavírus-vakcina.

Hirdetés