16 C
Pécs
péntek, október 11, 2024
KezdőlapSportKözel járt a bravúrhoz a PMFC női csapata

Közel járt a bravúrhoz a PMFC női csapata

A bajnoki címvédő Fradi otthonában játszott remek meccset a PMFC élvonalbeli női csapata, amelynek nem kell szégyenkeznie amiatt, hogy pont nélkül maradt.

Az NB I.-ben újonc pécsi lányok eddig remek teljesítményt nyújtottak a szezonban, de az első igazánnehéz feladat a hétvégén várt rájuk, hiszen a címvédő FTC vendége volt Németh Zsolt csapata.

A papírforma alapján bőven bevve volt a pakliban, hogy kiadós verést kapnak Turiék – azonban ismét túlteljesített az együttes. Bár a meccs nagy részében a Fradi játszott mezőnyfölény, és az első félidő közepén a vezetést  is megszerzte, ezzel együtt sem volt nyomasztó az, amit a pályán láttunk. A PMFC nagyon jól állt a lábán, és egy-egy ellentámadásra is futotta Égiéktől.

Egyáltalán nem úgy tűnt, mintha egy BL-résztvevő csapat játszana egy bajnoki zöldfülűvel. A második félidőben egy öngóllal tudta megduplázni előnyét a fővárosi gárda, utána azonban a Pécsnek akadt több nagy lehetősége is. És bár pontot végül nem tudott szerezni a Munkás, azért a szépítés összejött – méghozzá az NB I. legfiatalabb csapatkapitánya, a 15 esztendős Turi Bori révén.

FTC–PMFC 2-1 (1-0)
Labdarúgó-Simple Női Liga, 6. forduló.
PMFC: Bednar – Bódis (Rituper, 88.), Bolboaca, Bocz, Máté – Kiss (Spiel, 73.), Vasile (Balogh, 73.) – Farkas (Kövesdi, 88.), Belaya, Égi (Kőmíves (73.) – Turi. Vezetőedző: Németh Zsolt.

Gólok: Fenyvesi (20.), Bódis (62. – öngól), ill. Turi (90+2.).

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő