12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaKözérdekű adatigénylés a kitiltási ügyben

Közérdekű adatigénylés a kitiltási ügyben

Az LMP közérdekű adatigényléssel fordul a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), hogy hozza nyilvánosságra a Vida Ildikó elnök által a kitiltási ügy után beígért belső vizsgálat eredményét.

Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke és Schiffer András frakcióvezető, társelnök pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt is kezdeményezték, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága vegye napirendre a témát, hallgassa meg az adóhatóság vezetőit az ügyben.

Mint írták, a NAV vezetői nem tudtak érdemi választ adni arra vonatkozóan, milyen eredményekre jutott a Vida Ildikó által novemberben bejelentett belső vizsgálat. Varga Árpád elnökhelyettes ugyanakkor megerősítette, hogy felállt egy vizsgálóbizottság és a vizsgálat lezárult – közölték.

Az LMP-s politikusok szerint az eltitkolt belső vizsgálat újabb bizonyítéka annak, hogy sem az adóhatóságnak, sem a kormánynak nem célja a százmilliárdos károkat okozó áfacsalási botrányok felszámolása – olvasható a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő