3D-ben elevenednek meg a római kori épületek Pécsett!

Újabb szenzációs, telefonra letölthető applikációt fejlesztett ki a Zsolnay Örökségkezelő NKft. szakértői csapata az Európai Unió támogatásával működő COSME program keretén belül. A római császárság területét és egyben a régió borútjait is bemutató nemzetközi projekthez a ZSÖK 2018-ban csatlakozott, és az applikáció 2019 decemberétől már használható is.

A SDITOROMAN projekt Sopianae Roman Walk, azaz római séta Sopianae-ban nevű alkalmazása decembertől ingyenesen elérhető magyar és angol nyelven, android, valamint IOS készüléken. Bár már régóta létezik a ZSÖK Visitor Guide nevű applikációja, ez az új app nemcsak a világörökségi helyszíneket és a Zsolnay Negyedet mutatja be, hanem városszerte 23 épületet ismertet a valahai római világból, ráadásul igen változatosan: a bazilikától kezdve lakóházon át a temetőkig.

Az épületeket külön-külön is fel lehet keresni, de három sétaútvonalat is összeállítottak a szakemberek: egyet a római város területén, egyet a temetőben, míg a leghosszabb a teljes, 23 állomásból álló útvonalat járja végig.

A GPS-navigációval és térképpel operáló rendszer elviszi a látogatót a megfelelő épület helyére, ahol – például a Kossuth téren – el tudja olvasni, meg tudja hallgatni, milyen római épület állt ott valaha, mi több: egy felugró, 3D-s, forgatható ábra segítségével láthatja is, hogy miről van szó, hogyan nézett ki a korabeli épület.

A Sopianae Roman Walk applikáció decembertől élesedik és válik letölthetővé.

Hirdetés