Cigánynak születtem

Több pécsi helyszínen zajlik majd június 7-11. között – a Színes Gyöngyök – Délvidéki Roma Nőkért Egyesület szervezésében – a cigányság kultúráját bemutató Színes Kavalkád – „Cigánynak születtem” című fesztivál. A programok az irodalomnak, a zenének, a táncnak és a színháznak is teret engednek.

Fotó: Sándor Judit

A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megrendezendő fesztiválnak többek között a Sétatéren, a Gandhi Gimnáziumban és a Kolping Házban is lesz egy-egy eseménye. Kelemen Zoltánné, a programgazda egyesület elnöke szerint az volt a céljuk, hogy a rendezvénnyel átfogó képet adjanak a roma kultúráról, annak sokszínűségét felmutatva. Mindazonáltal egy, a köztudatban élő romakép megváltoztatására is kísérletet tesznek, szorgalmazván az előítéletektől mentes gondolkodást.

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem részeként a Cigánynak születtem önéletrajzi könyv írója, Kalányos István tart előadást. A programban rövidfilmjeivel bemutatkozik az a különleges vándormozi, amellyel a húsz esztendős Fény-Árnyék Művészeti Egyesület járja a vidéket, az elszigetelt aprófalvakat. A szervezet a településéken elkülönítetten élő cigányok életét rögzíti, majd a közösségnek le is vetítik az elkészült filmet. Így próbálnak enyhíteni a társadalmi különbségeken. E programelem kapcsán Kelemen Zoltánné úgy fogalmazott, hogy szeretnének hosszabb távú kapcsolatot kiépíteni az egyesülettel annak érdekében, hogy a vándormozi több baranyai települést is érintsen.

A Színes Kavalkád a Pécsi Országos Színházi Találkozó OFF-programjai közé is bekerült. Június 10-én a Sétatéren felállítandó nagyszínpad vendége lesz az európai hírű Andro Drom együttes. A baranyai megyeszékhelyen utoljára majd’ másfél évtizede léptek föl, Muzsikájuk egy varázslatos, mégis valós fájdalmakkal teli világot elevenít meg, az élet szeretetének elsődlegességével.

Aznap a Gandhi Gimnázium diákjainak csoportja is táncol és énekel majd, Csonka Anna és Csonka Sándor cigány népdalénekesek zenélnek, a Kanizsa Csillagai, valamint a Parno Graszt – az est zárásaként – autentikus romamuzsikát ad elő. Az utóbbi zenekar nívóját jelzi, hogy hazánkból egyedüliként kerültek fel zenéjükkel a World Music Chart Europe listájára. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szűkebb térségükből, Paszab környékéről gyűjtik dalaikat, tagjai ma is szabolcsi falvakban élnek.

Igazi csemegének ígérkezik a magát belvárosi nomád cigány etnopunk zenekarnak nevező – a Fény-Árnyék Művészeti Egyesület tagjaiból álló – Orkesztra Bohemika koncertje is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés