Maszk, Debussy, flashmob – V. Gilbert Edit írása

Különös, meleg fények borították a szerda délutáni és esti pécsi belvárost. Nosztalgikusan,
boldogan hömpölygött utcáin a tömeg, visszakapva némi nyarat az előző napi hideg és vihar után. A járókelő élvezte a jelenidőt.

Ez a balzsamos, simogató érzet a levegőben igencsak különbözött a tikkasztó kánikulától, s lélegzetnyi időt adott, hagyott szeptember második napjára. Már van iskola, ki tudja, meddig, az évkezdet pedig mindig éles váltást jelent. Most
különösképp: hála a tantestületeknek a betarthatatlan ajánlásokat, ahogy lehet, megvalósítva, azért elindult a tanév.
Ebben a puhán, melankolikusan-fájdalmasan vakító őszben, a sosemvolt bizonytalanság
időszámításában próbálgatjuk a társas életet. Amióta megtarthatók események, s nemcsak
szabadtéren, egymásnak feszül a vágy a kultúrára – és az óvatosság.
Elmegyünk-e zárttéri rendezvényre? Ha igen, felvesszük-e a maszkot? Úgy látom, csakis ott, ahol előírják. Nincs könnyű dolguk most a programszervezőknek. A FB-események alatt kifejezett nagyszámú érdeklődés gyakran inkább a rokonszenv biztosítása.
Ezres nagyságrendű napi fertőződés várható nemsokára, hallom most, csütörtök este a
rádióban. Gyanítható: nem sokáig járhatunk ki. Gyüdi Eszter szerda késő délutáni dalestje is családias közegben zajlott a CKH-ban. A szűk órányi, Andor Krisztián zongorajátékával
kísért Bouquets Francais című műsort francia zeneszerzők: Debussy, Satie, Messiaen
műveiből állították össze. Az ifjú szegedi énekesnő érett szopránhangján megzenésített
Verlaine-t is hallhattunk eredeti nyelven, követve, ha úgy akartuk, a francia és a magyar
szöveget a székekre tett papírlapokon.

hirdetés

A színház elé hirdetett tízperces flashmob, amire éppen eljutottunk innen, valóban nem volt
hosszabb negyedóránál. Korábbi tapasztalatok alapján meglepődtem, mennyien összegyűltek erre az egy napja kezdeményezett villámcsődületre, amire leginkább messenger-üzenetekben hívtuk egymást. Vatai Éva tanár, aktivista és Herczeg Adrienn színművész összerendezte a Színház-és Filmművészeti Egyetemmel szolidaritásukat vállaló pécsieket, akik rigmusokkal, egy a titkos egyetemről szóló dallal, molinókkal, kézre festett szavakkal színesítették jelenlétüket. Egyedül egy tölcsért hiányoltam a szervezők kezéből, ami kihangosította volna őket.

V. Gilbert Edit

Hirdetés