Pécs kulturális életének képviselői gyűltek össze ötletelni

A Goethe Intézet legfontosabb célkitűzései közé tartozik, hogy a fővároson kívüli kulturális életet is megismertesse. Teszi ezt többek között a tavaly indított Helyi párbeszéd címet viselő beszélgetéssorozattal, amelynek célja, hogy egy-egy vidéki város helyi kulturális és közéletének képviselői a Goethe Intézettel közösen tanácskozzanak kultúrafelfogásról, helyi lehetőségek megvalósításáról és korunk legnagyobb kihívásairól a kultúra területén.

A programsorozatot nyíregyházi és dunaújvárosi állomásai után most Pécsett rendezték meg. A beszélgetésen a Művészetek és Irodalom Házában részt vettek a Budapesti Goethe Intézet és városunk kulturális életének képviselői.

Vidéken is létrehoznak kulturális javakat, és igény is van a kultúrára. Ezért fontos számunkra, hogy a fővároson kívül is nyissunk és jobban szemügyre vegyük a kisebb településeken megfogalmazott igényeket. Ennek első állomása a kerekasztal-beszélgetés, amely után később valamilyen közös, kulturális projekt is létrejön majd, melyben a hagyományosat a kortárssal kötjük össze. Nyíregyházán egy táncházat, Dunaújvárosban pedig kiállítást tervezünk. Hogy Pécsett mi lesz, azt nagyban befolyásolja majd a mai párbeszéd – mondta Michael Müller-Verweyen, a Budapesti Goethe Intézet igazgatója a beszélgetést megelőző sajtótájékoztatón. Hozzátette, Pécs azért is nagyon fontos a számukra, mert kulturális főváros volt, mégis nagyon különbözik Budapesttől és más városoktól is.

A Goethe Intézet régóta szoros partnerkapcsolatot ápol a Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirattal, melynek főszerkesztője Ágoston Zoltán képviselte a pécsi kulturális élet szereplőit a sajtótájékoztatón.

– Pécs nagyon hosszú történelemmel rendelkező város, tradíciói egészen a római korig nyúlnak vissza, melyekről híresek vagyunk. Miközben ismernünk kell az örökségünket, fontos a kultúra állandó művelése a modern korban is – hívta fel a figyelmet a főszerkesztő.

Michael Müller-Verweyen (b) és Ágoston Zoltán (j) a sajtótájékoztatón

A pécsi kerekasztal-beszélgetés résztvevői voltak:

Dr. Beck Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem BTK Romológia Tanszékének egyetemi adjunktusa, a 30Y zenekar alapító tagja;

Dr. Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója;

Dr. Doboviczki Attila, a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatója, a Közelítés Galéria alapítója;

Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója;

Mikuli János, a Janus Egyetemi Színház igazgatója;

Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója;

Dr. Somody Péter festőművész, a Pécsi Tudományegyetem MK Képzőművészeti Intézete Festészet Tanszékének vezetője;

Uhrik Dóra Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, balettpedagógus, egyetemi tanár.

Hirdetés