Jövő héten kezdődik Pécs első irodalmi fesztiválja, a PécsLIT. A Pécs Nyitva 2.0 kampány hatnapos rendezvényét zenés estek is színesítik.

Pécs ősszel is „nyitva van”, a Pécs Nyitva 2.0 turizmusélénkítő kampányának keretén belül ugyanis szeptemberben több kulturális esemény is helyet kap a városban, az egyik legérdekesebbnek azonban minden bizonnyal a szeptember 14-től 19-ig tartó első PécsLIT Irodalmi Fesztivál ígérkezik,

AMI VÁROSSZERTE 7 HELYSZÍNEN, TÖBB MINT 60 PROGRAMMAL VÁRJA MAJD AZ ÉRDEKLŐDŐKET.

Miszler Tamás, a fesztivált a Jelenkor folyóirattal közösen szervező pécsi Csorba Győző Könyvtár igazgatója a PécsTV híradójának elmondta, hogy a hagyományteremtő programsorral a céljuk elsősorban az volt, hogy minden korosztályt megszólítva helyezzék fel Pécset a kortárs irodalom térképére.

Miszler Tamás

Mint mondta a 6 napos fesztiválon délelőttönként óvodásoknak, iskolásoknak szóló programok, kora délután középiskolásoknak szóló rendhagyó irodalomórák várják az érdeklődőket, míg késő délután többek között elsőkötetes szerzőkkel, népszerű hazai és külföldi írókkal való beszélgetésekre és irodalmi évfordulós írókról, költőkről szóló előadásokra ülhetnek be a nézők.

Olyan neves szerzők és előadók jönnek Pécsre a programsor keretében, mint Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Nyáry Krisztián, Závada Péter, Kiss Tibor Noé, Simon Márton, Tóth Krisztina, Bősze Ádám, Spiró György, a Szélkiáltó, Péterfy Bori, Tolnai Ottó, és lehetne még folytatni.

A PROGRAMOKAT ZENÉS IRODALMI ESTEK IS SZÍNESÍTIK MAJD.

Az igazgató kiemelte Grecsó Krisztián író és Hrutka Róbert dalszerző szeptember 18-ai közös zenés-verses „Tandem-estjét”, valamint Dés László szeptember 19-ei estjét, amin a zeneszerző Esterházy Péter írásairól fog beszélni (mindkét esemény a Tudásközpont nagyelőadójában lesz).

A fesztivál részletes programja a PécsLIT honlapján és a fesztivál Facebook-oldalán olvasható.

Arról, hogy a PécsLIT fesztivál miként jött létre és mi a hosszú távú célja a szervezőknek, az alábbi cikkben írtunk:

„Ilyen irodalmi fesztiválja Pécsnek eddig nem volt, de kell, hogy legyen”