5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKultZónaTematikus nyári táborok az Esztergár családsegítő szervezésében

Tematikus nyári táborok az Esztergár családsegítő szervezésében

Jól reagált az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ a veszélyhelyzet utáni időszakra: a hosszú bezártság után számos szabadidős tevékenységet hirdettek meg olyan élményelemekkel, amik talán segítenek visszaállni a megszokott hétköznapi menetrendre. A szülők igénye is volt ez, akik megfelelő ügyeletet szerettek volna biztosítani a kicsiknek.

Június 22-e és augusztus 28-a között 11 tematikus tábort indítanak hétről-hétre. Emellett 4 Erzsébet tábort is sikerült megszervezni a hátrányos helyzetű gyermekek számára.

2020. július 31-ig 254 gyermek nyári felügyeletét oldották meg gazdag és színes szabadidő eltöltés biztosításával. Nyár végéig további 128 gyermeket várnak az előjegyzések szerint a táborokba. Így több mint 350 gyermek vehet majd részt a programokon.

Ezek a táborok rengeteg túraelemet tartalmaztak, azért, hogy a gyerekek megismerhessék az élőhelyük növény- és állatvilágát, a természetvédelem fontosságát, illetve a túraútvonalak jelzéseit.

Központi elemeknek számítanak a szabadban eltöltött sok mozgással, sporttal járó programok, hogy a gyermekek a szabadban töltsenek el minél több szabadidőt.

Cél az is, hogy a gyermekek életkorának megfelelő kulturális ismereteket szerezzenek játékos formában (mitikus jelképek keresése a város műemlékein, nyomozói munka rejtett kincsek, események után a város történelmi helyein). Fontos, hogy kreatív készségeiket is fejlesszék, különböző alkotói munkával. Így volt lehetőség különböző festő technika elsajátítására, önismereti kifejezőképesség fejlesztéssel összekötve; szappan, gumicukor készítésre és egyéb érdekes alkotói tevékenységre.

Táboraik 2020-ban:
2020.06.22-26: NyomoZoo Tábor
2020.06.29-07.03: „Ne tévedj el!” Túratábor
2020.06.29-07.03: „Alkot@(r)s” Tábor
2020.07.06-07.10: Karitász és az ECSGYK közös Tábora
2020.07.06-07.10: Olimpia hete Tábor
2020.07.06-07.10: Élménykereső Tábor
2020. 07. 13-17-ig: Városi Kör Kvíz Tábor
2020. 07. 13-17-ig: „Mecsek Gyöngyszemei” Erzsébet Napközis Tábor (I.)
2020. 07. 20-24-ig: Sopiane Történelmi és Élővilág Kalandtábor Erzsébet Napközis Tábor (II.)
2020. 07. 20-24-ig: „Le ne maradj róla!” Tábor
2020. 07. 27-31-ig: JátszóTér Tábor
2020. 08. 03-07-ig: „Gyerünk ki a szabadba!” Erzsébet Napközis Tábor (III.)
2020.08. 10-14-ig: „Cserkút 2020” Erzsébet Napközis Tábor (IV.)
2020.08. 10-14-ig: Táborozz velünk ÖKO-san! Tábor
2020. 08.24-28-ig: Város a hegyen Túratábor

A táboraik kis költségvetéssel működnek, a szülőktől a gyermek útiköltségének biztosítását, az egész napos élelmezést és a program költségek finanszírozását kérik csupán.

Táborainkhoz támogatók is csatlakoztak.

Táboraik és gyermekprogramjaik kivitelezéséhez szívesen fogadnak rajzeszközöket (színes ceruzák, zsírkréták, filctollak, festékek, aszfalt kréták), kreatív termékeket, bármilyen olyan alapanyagot, mellyel fejleszthetik a gyermekek kézügyességét, valamint a koncentrációkészségüket, önkifejező készségüket.

Rajtuk kívül a Pécsi Kulturális Központ is szervez még nyári táborokat gyermeknek, ezekről ITT írtunk bővebben!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő