„Van, amikor az ember egyszer csak azt érzi, hogy képes a repülésre.” Varga Rita képzőművész tudatosan építi fel fotószerű festményeiből médiatájait. Lebilincselő, friss és érzelmes kiállítás várja a látogatókat a Pécsi Galériában június 16-ig!

hirdetés

Varga Rita munkáinak alapját rendre a fotografikus eljárások képezik, ez esetben mégsem beszélhetünk primér fotó utáni festészetről. A művész repretoárjában már régóta megtalálhatóak a képalkotásnak olyan mediális formái, mint a konceptuális fotográfia, a videóművészeti munkák, vagy az installáció. Ezzel együtt az alkotót már régóta foglalkoztatják a különféle történetekben tetten érhető női szerepek.

A kiállítás Varga Rita festői munkásságának legfrissebb eredményeiről ad számot. Az itt látható festmények olyan kollázsok, melyek pillanatnyi létállapotokat fixálnak: a nőként megélt személyes sors, a háromgenerációs anya-leány kapcsolatok olyan létélmények, melyek az alkotó legalapvetőbb, legbensőbb tapasztalataiból származnak. Az egyéni sorskérdések, a belső érzelmi világ, az „anyaság” és a „nőiség” szimultán megélését, a generációk kibékíthetetlen szimbiózisát dolgozta fel mint saját élethelyzeteinek, egyéni konfliktusainak értelmezéseit.

Több festményen a művész identitása a személyes, emberi kapcsolatainak ábrázolásán keresztül jelenik meg. E műveken közeli pályatársak, barátok, ismerősök szerepelnek. A művész e festményeken előszeretettel alkalmazza a kiemelés eszközeit: ez a tárgyi környezet egyes elemeinek összeválogatásában ugyanúgy megjelenik, mint a figurák és a háttér viszonyában.

A David Bowie-póló, a posztamensre állított nagymama, a cserepesvirág, vagy a háló olyan kulturális referenciákat jelentenek, illetve jelenítenek meg, melyek az alkotó világban való létmódját, kulturális beágyazottságát hangsúlyozzák. A kiemelést festői eszközök is segítik: amíg az alapvetően kontrasztált képi elemek közt a szereplők sokkal részletesebben megmunkáltak, koloritban is gazdagabbak, addig az egyes helyszínek festőileg csupán keretezik a történeteket, és ennek megfelelően ezeket egyfajta reduktív eljárás jellemzi.

A kiállított művek egy másik csoportja különféle médiaképek újrafogalmazása, ahol az alkotó különböző korszakok fotóit dolgozza át, építi egymásba. E sorozatban a társadalmilag konstruált női szerepeket helyezi a festői megfigyelés terepére, amikor is a húszas-harmincas évek női ökölvívóit választja témájául. E sorozat egyúttal összegzett önvallomás is a mindennapi csatározásokról, a „bokszzsákként” megélt küzdelmekről, az ezzel való szembenézésről, megszabadulásról. Talán itt jelenik meg leginkább kézzelfoghatóan a művek egyik legfontosabb funkciója: az öngyógyítás, a művészi önterápia, a ventiláció, mely az alkotói folyamat legmélyebb, legszemélyesebb szervezőelve, médiumtól, mediális kötöttségtől függetlenül.

A galériába költöztetett műterem nem egyedi a képzőművészeti kiállítások történetében: a „happening-jellegen” túl azonban itt most kicsit többről van szó. Az elmúlt néhány évben számos alkalommal kellett költöznie a művésznek – felszámolnia a műtermét, stúdióját, irodáját, raktárát  s ezzel együtt felszámolnia valamit a korábbi életéből. Ezek mind-mind olyan szembenézések az „alkotói énnel”, ahol a művészet, a művészetakarás mint morális-egzisztenciális kérdés kerül napirendre: hova, hogyan tovább? Testet-lelket megviselő döntési helyzetek ezek: van-e értelme egyáltalán művészként létezni, alkotni.

Részletek:

https://www.pecsigaleria.hu/programok/szabad-gravitacio-varga-rita-festomuvesz-kiallitasa

(x)

Hirdetés