A Zsolnay Örökségkezelő Nkft. a Pécsi Galériában ad helyet annak a kiállításnak, ami Pinczehelyi Sándor ötlete nyomán az idén ősszel 60 éves Jelenkor folyóirathoz is kötődő képzőművészeket mutatja be.

Az 1958 októberétől megjelenő Jelenkor címlapján az áll ma is, hogy irodalmi és művészeti folyóirat. A hat évtized alatt a lapra jellemző volt, hogy főképp a helyi képzőművészeti értékekre, kiállításokra reflektált, többnyire írások, kritikák, interjúk révén, és adott esetben fotós anyaggal is.

Pinczehelyi Sándor, aki a szerkesztőbizottság tagja ezért is érezte úgy a jubileum kapcsán, hogy az irodalmi estek mellett szükség van egy kiállításra is, ami a pécsi képzőművészet jelenkorát mutatja meg. A tárlatot a ZsÖK a Pécsi Galériában rendezi meg, munkatársai aktív közreműködésével.

Pinczehelyi a lappal való kapcsolatáról ezt mesélte:

– Amikor 1960-ben elkezdtem gimnáziumba járni, a Jelenkor már létezett. És volt egy magyartanárunk, akik kötelezővé tette, hogy néhány irodalmi kiadványt, így köztük a Jelenkort olvassuk, és számon is kérte. Egyébként ugyanígy bevezettek minket a pécsi képzőművészeti életbe, ami azért is jó volt, mert így belenőttünk egyfajta gondolkodásmódba.

A lap olvasójából aztán egyre inkább tevékeny közreműködő is vált Pinczehelyi Sándorból, például egy ízben tizenkét pécsi művész felkérése nyomán plakát méretű Jelenkor-falinaptárt adtak ki; és egy-egy alkalommal írt is a folyóiratba.

A Pécsi Galériában létrejött kiállításról kurátorként a következőket mondta:

– Az 1950 után született pécsi művészek műveiből állt össze az anyag. A vezérfonál az volt, hogy a legismertebb alkotók mellett még nagyon sok remek, tehetséges művész él és dolgozik Pécsett, ráadásul már ők sem olyan fiatalok. Vagyis felnőtt közel két generációnyi művész, akikről a közönség – sajnos – nagyon keveset tud. A kiállítás majdnem egy névsor szerinti felsorolás, egy-egy művel, de az kéne, hogy kiderüljön belőle, hogy mennyi jó művészünk van, akikre sokkal jobban oda kellene figyelni, és foglalkoztatni őket.

A Jelenkor 60 kiállítás november 2-án nyílt meg a Pécsi Galériában és december 2-ig lesz látható.

(x)

Hirdetés