12 C
Pécs
péntek, október 4, 2024
Kezdőlapne pipáld kiA szír államfő elfogadta a kormány lemondását

A szír államfő elfogadta a kormány lemondását

Kedden benyújtja lemondását Mohammed Nadzsi el-Otari szíriai miniszterelnök kormánya, és 24 órán belül új kabinetet neveznek ki – mondta egy magas rangú, neve elhallgatását kérő damaszkuszi tisztségviselő.

Az „arab tavasz” szele Szíriát is elérte, s a kormány több hete szembesül tiltakozó megmozdulásokkal, amelyeket a biztonsági erők könyörtelenül elfojtanak.

A tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásokban többen életüket vesztették. A 2000 óta elnöki tisztséget viselő Bassár el-Aszad több intézkedést akar életbe léptetni a csaknem fél évszázada uralmon lévő rezsim megreformálása érdekében.

Ezek egyike lenne az 1963 óta érvényben lévő szükségállapot eltörlése, amely megfosztja az állampolgárokat néhány fontos politikai szabadságjog gyakorlásától.

Frissítve (15:21)

Benyújtotta lemondását a Mohammed Nadzsi el-Otari vezette szíriai kormány kedden, amit Bassár el-Aszad elnök elfogadott – jelentette a damaszkuszi állami televízió.

Az „arab tavasz” szele Szíriát is elérte, a damaszkuszi kormány több hete tiltakozó megmozdulásokkal szembesül, amelyeket a biztonsági erők eddig könyörtelenül elfojtottak. A 2000 óta elnöki tisztséget viselő Bassár el-Aszad több intézkedést akar életbe léptetni a csaknem fél évszázada uralmon lévő rezsim megreformálása érdekében.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő