Rekordszámú javaslat érkezett a 2025-ös pécsi közösségi költségvetés ötletbeadási szakaszában: összesen 897 fejlesztési ötletet adtak le a város lakói – csaknem kétszer annyit, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy soha ennyien nem mozdultak még meg azért, hogy Pécs egy még élhetőbb és szerethetőbb hely legyen – olvasható az önkormányzat sajtóközleményében.
Fiatalok, idősek, egyéni kezdeményezők és baráti közösségek – a pécsiek idén tényleg megmutatták, mit jelent az, hogy „döntsünk együtt”. Ahogy az önkormányzat fogalmaz, sokan nemcsak magukban gondolkodtak: baráti társaságok, lakóközösségek fogtak össze, és egy-egy közös ötlet mögé álltak be.
Szinte minden városrészből érkeztek olyan ötletek, amelyek a közösségi élet megerősítését, a fenntartható szemléletet és a zöldebb környezet kialakítását célozzák. Emellett több olyan javaslatot is beküldtek, amelyek a mindennapi életet segítő, hiánypótló fejlesztéseket céloznak.
A közlemény kitér a program folytatására is, miszerint a következő hetekben a szakmai csapat nekilát az ötletek feldolgozásának, és megvizsgálja, melyek valósíthatók meg a gyakorlatban. Az azonos vagy nagyon hasonló javaslatokat összevonják, hogy ne osszák meg feleslegesen a szavazatokat.
Ezután az előkészített ötletek a Részvételi Tanács elé kerülnek. A tanács tagjai döntenek arról, mely fejlesztések kerülnek a szavazólapokra. A tanácsba július végéig még jelentkezhet az, aki elmúlt 16 éves, pécsi lakos, és szívesen beleszólna abba, mi történjen a városban. A jelentkezők közül sorsolással választják ki a lakossági tagokat, mellettük pedig városi és civil szakemberek is részt vesznek a munkában.
A kampány alakulását és az ötletek útját mindenki nyomon követheti a „Dönts Velünk!” honlapján vagy közösségi oldalán.