19 C
Pécs
vasárnap, május 19, 2024
KezdőlapHírzónaNépzene és reagge párosa

Népzene és reagge párosa

Kedden, este nyolckor két együttes is kikapcsolódást kínál: a Tárkány Művek a Sétatérre, míg a Zagastic a Kossuth térre várja a zenekedvelőket. A Tárkány Művek fiatal zenekar, ehhez mérten friss és újító, szerzeményeik sorra toborozzák az új rajongókat.

Az együttest Tárkány – Kovács Bálint cimbalomművész és zeneszerző alapította két évvel ezelőtt. Az együttest az alapítóval együtt öten alkotják: Paár Julianna énekes, Kováts Gergő szaxofonművész, Bognár András nagybőgős, és Papp Endre brácsaművész.

A formáció mély tisztelettel adózik Bartók Bélának: a zeneszerző nevéhez ugyanúgy fűződik a népzenei gyűjtemény, mint a jazz alapjait képező pentaton – hangsor megalkotása is. Ennek megfelelően a Tárkány Művek bátran keveri a népi floklórt a jazz és a blues elemeivel, egyedi hangzást kölcsönözve szerzeményeiknek.

A Zagastic a Kossuth teret szemelte ki zenei színtérnek. A zenekar épp a harmadik lemez munkálatait végzi – az ígéretek szerint a reagge-n nyugvó alapokról új, korszerűbb dallamok felé mozdulnak el új szerzeményeikkel. Mostani koncertjükön a közönség ízelítőt kaphat a készülő album tartalmából, emellett néhány jól ismert dal is felcsendül majd.

Czimermann Zsuzsanna írása.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő