30 C
Pécs
kedd, június 18, 2024
KezdőlapHírzónaOrosz Anna ügyvezetőként veszi át a Momentum irányítását

Orosz Anna ügyvezetőként veszi át a Momentum irányítását

Orosz Anna veszi át Momentum vezetését, miután a párt korábbi elnöke, Fekete-Győr András az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyében a vártnál gyengébben szereplése után vasárnap elbukta a saját maga ellen kért bizalmi szavazást – írja a Telex.

A Széll Kálmán téren hétfőn tartott sajtótájékoztatón a leköszönő Fekete-Győr András arról beszélt – írja a Telex – hogy a miniszterelnök-jelölti eredmények alapján úgy döntött az előválasztás első fordulójában megerősödött párt küldöttgyűlése, hogy rá “máshol van szükség”. Mint mondta, egy „centrista középpártot” építettek, egy olyan közösséget, ami hisz abban, hogy a politikának vissza kell adni a becsületét és a tisztességét.

Orosz Anna a párt ügyvezető elnökként automatikusan a párt vezetője lett addig, amíg meg nem választják az új elnököt – írja a Telex. A párt új vezetője azt mondta, hogy emberséges, igazságos és zöld Magyarországért fog dolgozni és kiemelte, hogy a párt Márki-Zay Pétert támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában.

További részletek a sajtótájékoztatóról itt találhatók.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő