2,6 milliárdos levéltári fejlesztést jelentett be Hoppál Péter Pécsett

Hoppál: a levéltárak fejlesztése közigazgatási ás kulturális ügy

Egy több mint 2,6 milliárd forintos levéltári szolgáltatásfejlesztést jelentett be Hoppál Péter kulturáért felelős államtitkár Pécsett, melynek köszönhetően a jövőben a megyei levéltárak informatikai rendszere alkalmassá válik arra, hogy az állampolgárok a csak a levéltárakban fellelhető iratokat közvetlenül, az interneten keresztül is elérhessék.

A levéltárakban a kulturális jelentőségű szövegek, képek, filmanyagok mellett olyan régi dokumentumokat is őriznek, melyek jelenünkben is sokat segíthetnek azoknak, akik ezek nélkül az iratok nélkül nem tudnának egyről a kettőre jutni közigazgatási ügyeik intézése során. Ezeknek az iratoknak az elérése azonban mindeddig körülményes volt, és sok időt vett igénybe a kikutatásuk.

Megkönnyítik a levéltári iratok eléhetőségét
Megkönnyítik a levéltári iratok elérhetőségét

Most azonban, a Magyar Nemzeti Levéltár legújabb szolgáltatásfejlesztésének köszönhetően mindez megváltozni látszik, ugyanis egy több mint két és félmilliárdos (pontosan: 2,63 milliárdos) uniós támogatásnak köszönhetően a megyei levéltárak informatikai rendszere alkalmassá válik arra, hogy az állampolgárok ezeket a csak a levéltárakban fellelhető iratokat közvetlenül, az interneten keresztül is elérhetik és lekérhetik az emberek, de akár a Kormányablakokon keresztül is bejelenthetik igényüket rájuk. A fejlesztési projektet Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár jelentette be Pécsett, a Baranya Megyei Levéltár épületében.

Hoppál: a levéltárak fejlesztése közigazgatási ás kulturális ügy
Hoppál: a levéltárak fejlesztése közigazgatási ás kulturális ügy

Hoppál Péter elmondta, hogy a Közigazgatás Fejlesztési Operatív Program keretében történt levéltári rendszerfejlesztése egyszerre közigazgatási és kulturális ügy, hiszen a levéltárak kulturális intézményein keresztül juthatnak az állampolgárok olyan dokumentumokhoz, melyekkel közigazgatási ügyeiket intézhetik. Kifejtette, hogy a már korábban, 2013-ban zárt e-levéltár (elektronikus levéltár) program egy másfajta szemléletmódot kívánt meg a mindaddig „papíralapon gondolkodó” levéltárosoktól.

-A levéltárak dogozói és vezetői sikeresen vették a digitális kor által elénk gördített kihívásokat, és az a fejlesztés, melynek keretében kialakították az e-levéltár rendszert, világszínvonalú. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a jelenünkben keletkezett jelentőségteljes digitális iratokat is megőrizzük a jövő nemzedék számára – mondta.

Rengetg hasznos dokumentum van a levéltárakban
Rengeteg hasznos dokumentum van a levéltárakban

Mikó Zsuzsanna hangsúlyozta: céljuk a fejlesztésekkel és az úgynevezett jogbiztosító iratok elérhetővé tételével az, hogy a közigazgatást, az állampolgárok kiszolgálást segítsék. Mint mondta, az eddigi gyakorlat az volt, hogy az ügyfeleknek szinte mindent maguknak kellett elintéznie, ha ilyen iratokat kívántak elérni, ami akár azt is jelenthette, hogy egyeseknek el kellett utaznia azokhoz a levéltárakhoz, ahol a keresett dokumentum megtalálható volt. A szolgáltatásfejlesztésnek köszönhetően ez az elavult kényszermegoldás a múlté, hiszen így például a Kormányablakoknál az ügyfélnek csak le kell adni igényét, az ügy pedig utána ahhoz a levéltárhoz kerül, ahol az általa kért iratok megtalálhatók. Az ügyfélnek tehát innentől kezdve nincs más dolga, a dokumentumait a levéltár a Kormányablakon keresztül elektronikus úton küldi meg.

Ilyen ügyek lehetnek például az ingatlannyilvántartással kapcsolatos esetek, hagyatéki, örökbefogadási, vagy gyámügyekkel, kárpótlásokkal kapcsolatos kérelmek és igények. Széles tehát azoknak a fontos, jogbiztosító dokumentumoknak a skálája, melyekkel a magyar levéltárak rendelkeznek, és melyeket a közigazgatási ügyintézés során az állampolgárok számára így könnyebben kibocsáthatnak – mondta Mikó Zsuzsanna.

A 2018-ban záruló projektfejlesztésnek köszönhetően országosan 250 új munkahely válik elérhetővé – emelte ki Mikó Zsuzsanna.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés