12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletA hét minden napján segíti az idős pécsieket a PAPI

A hét minden napján segíti az idős pécsieket a PAPI

Csütörtökön ismertette a pécsi önkormányzat az új, egyedül élő és veszélyeztetett korú idős pécsiek számára, a vírus miatti veszélyhelyzet idejére kidolgozott PAPI programot. A pénteki naptól induló program felől sokan érdeklődtek, lényeges információ a már ismertetetteken kívül, hogy a szolgáltatást a hét minden napján, reggel 8 és délután 16 óra között lehet igénybe venni.

Ahogy azt a program bemutatásakor megírtuk, a PAPI (Program A Pécsi Idősekért) lényege, hogy az idősek felhívják az erre a célra kialakított forródrótot, ahol megadják elérhetőségeiket, adataikat, majd „leadják a rendelést”. A vonal végén lévő szociális segítő kiadja a feladatokat egy futárnak, aki beszerzi az igényelt termékeket, majd elszállítja a megadott címekre.

A fontos tudnivalók közé tartozik az, hogy egy személy hetente kétszer veheti igénybe a PAPI-t teljesen díjmentesen (csak a rendelt termékekért kell fizetni), illetve lehetőség szerint csak azok az egyedül élő idősek, akik úgy nem tudják megoldani az ügyintézést, élelmezést, hogy lakásukban maradnak. A PAPI a hét minden napján, reggel 8 és délután 16 óra között vehető igénybe.

A szolgáltatást az alábbi telefonszámokon kérhetik a pécsi idősek:

+36-30-573-1764, +36-30-573-9488, +36-30-573-4084

A pontos részletekről ITT OLVASHAT!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő