A jövő sportszakemberei profitálhatnak belőle

A PVSK és a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. ma együttműködési megállapodást írt alá a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karával, amelynek keretében a sportszervezetek gyakorlati helyeket biztosítanak a kar hallgatóinak, a TTK pedig tudományos szakértelmével segíti az egyesületek szakmai munkáját.

December 8-án, péntek délelőtt együttműködési megállapodást írt alá Pécs két legnagyobb sportszervezete, a PVSK és a PSN az egyetem Természettudományi Karával. Az ünnepélyes eseményen a TTK dékánja, dr. Trócsányi András úgy fogalmazott, az egyetemnek a korábban megszokott szerepén túl ki kell mennie a városba, hogy működésével a várost is szolgálja, a mos aláírt megállapodás pedig pontosan ezt a célt szolgálja.

– Mint a karon működő edzőképzés szakfelelőse, én magam kizárólag a szakmai tartalomért felelek – mondta el Váczi Márk. – Nyugodtan elmondhatom, hogy ez nem egy szokványos szerződés. Itt a célunk az, hogy a hallgatóink, már az első egyetemi félévük során azonnal bele tudjanak kezdeni a terepmunkába. Minél hamarabb tudjanak kimenni egyesületekhez, minél előbb kezdjenek el edzéseket látogatni.

Váczi hozzátette, a közös gondolkodás már jóval korábban kezdődött a PVSK-val és a PSN-nel, ennek eredményeként a nyáron már mind a két sportszervezet alkalmazásba is vett több, jelenleg is a TTK-n tanuló hallgatót.

– Az együttműködésünknek olyan tartalma is van, hogy a laborfejlesztésünknek köszönhetően fogunk tudni diagnosztikai szolgáltatást is nyújtani az egyesületeknek – emelte ki Váczi. – Ezen felül pedig komoly terveink vannak kiemelt sport témájú kutatási programok elindítására is.

A PVSK elnöke, Czerpán István a szerződések aláírása előtt azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás gyakorlati jelentősége az igazán fontos.

Dr. Váczi Márk (balra) és Máté János írja alá épp a megállapodást

– Az edzők mellett itt sportszervező hallgatókról, leendő sportvezetők képzéséről is beszélünk ugyanis – emelte ki Czerpán. – Aki a sportban dolgozik, pontosan tudja, hogy krónikus szakemberhiány van. Itt most lehetőség nyílik arra, hogy a fiatalok minél hamarabb megismerhessék, hogyan is működik egy sportszervezet, és közben mi is megismerhetjük őket, hogy aztán a közép-, hosszútávú gondolkodás jegyében élő szerződéseket kössünk a hozzánk érkező hallgatókkal.

A PSN Zrt. vezérigazgatója, Máté János szerint a városi cég remek hely arra a TTK-n pallérozódó fiatalok számára, hogy a megszerzett elméleti tudásukat a gyakorlatban is mielőbb kamatoztatni tudják.

Dr. Trócsányi András (balra) és Czerpán István nyújtják át egymásnak a szerződést

– A PSN, mint a város psportcége kiváló terep a szakmai gyakorlatok számára – mondta vezérigazgató. – Mi 18 sportágban vagyunk jelen, e mellett rengeteg létesítményünk van. Az edzők mellett így a sportszervezők is hasznos ismereteket szerezhetnek nálunk, hiszen a legkisebbeknek szóló tornaversenyek szervezése mellett akár az Európa-hírű Tour de Hoengrie lebonyolítását is testközelből láthatják.

Fotó: Kurdi József

Hirdetés