A korlátozott várakozási övezetek bevezetése a belváros közelében lakók érdekeit szolgálja

A parkolózónák és a védett övezetek külső határainál alakítják ki őket, és hétköznapokon 8–18 óra között, az ott lakókon kívül csak kétórás várakozásra lesz lehetősége az autósoknak. A területek tehermentesítése a cél.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a pécsi közgyűlés elfogadta legutóbbi ülésén a parkolási rendelet módosítását. Az új szabályozás a veszélyhelyzet lejártával így érvénybe is léphet majd. Több kisebb, és néhány nagyobb változtatást is tartalmaz a módosítás, ezeket a Pécsi Hírekben elemenként haladva, részletesen igyekszünk bemutatni, hogyan is fog kinézni Pécs belvárosa az új szabály hatályba lépésétől.

A rendelet legnagyobb újítása egy eddig Pécsett nem létező, úgynevezett korlátozott várakozási övezet létrehozása. A város több különböző pontján alakítják ki, összesen négy lesz belőle (keretes írásunkban tudják megnézni, mely utcákat érinti a változás), és mind a parkolózónák és a védett övezetek külső határainál lévő közterületetek érintik majd. Ezeken a részeken eddig nem kellett a parkolásért, várakozásért fizetni, így sokan éppen ezért itt tették le autójukat a nap elején, majd a munka végeztével távoztak csak onnan. Ennek következtében az utóbbi években alaposan megnőtt e területek forgalmi terhelése – az új rendelettel ezt szeretnék csökkenteni.

Négy zóna, közel 40 utca
Összesen négy korlátozott várakozási övezetet jelöl ki az új parkolási rendelet, mutatjuk, melyek lesznek ilyen területek:

  • 1.számú korlátozott várakozási övezet: az északról a Surányi Miklós utca, délről az Aradi vértanúk útja, keletről a Hunyadi János utca és nyugatról a Székely Bertalan utca által határolt terült.
  • 2. számú korlátozott várakozási övezet: az északról a Majorossy Imre utca, délről a Kálvária utca, keletről a Ferenc utca és a Majorossy utca alsó fele, nyugatról pedig a Tettye utca által határolt terült.
  • 3. számú korlátozott várakozási övezet: az északról a József Attila utca, délről a Nagyvárad utca, keletről a Petőfi utca, nyugatról a Megyeri út által határolt terület.
  • 4. számú korlátozott várakozási övezet: az északról a Jakabhegyi út, délről a Szigeti út és a Tiborc utca, keletről a Kürt utca, míg nyugatról a Homok utca és a Mikes Kelemen utca által határolt terület.

A szabályozás életbe lépésétől kezdve ugyanis legfeljebb 2 órán keresztül lehet majd gépjárművel ezekben az utcákban várakozni. Minden autótulajdonos maga kell, hogy gondoskodjon egy műanyag, kézzel állítható óra beszerzéséről, azon a várakozás megkezdésének időpontját kell beállítani. Ha letelik a 120 perc, és az autót továbbra is otthagyják, a közterület-felügyelők szabálysértési bírságot szabhatnak ki a gépjármű tulajdonosára, üzemben tartójára.

Fontos, hogy e korlátozás hétköznapokon 8–18 óra között lesz érvényes, azaz este 6 óra és reggel 8 között, valamint hétvégén bárki várakozhat autójával az érintett utcákban, akár 120 percnél hosszabb ideig is.

Akik a korlátozott várakozási övezetben laknak, a lakcímkártyájuk bemutatásával válthatnak ki egy engedélyt, amely 1200 forintba fog kerülni, és egy évre szól. Ennek birtokában időkorlát nélkül várakozhatnak ezeken a területeken.

Hirdetés