Az ebola hazájába tart

Terrorista szervezetek támadásaitól is tartania kell Ternák Gábor pécsi professzornak, hiszen a kormány őt tette meg nigériai nagykövetnek. Az orvos feleségét is viheti az afrikai ország fővárosába.

hirdetés
Nagy a kontraszt
Nagy a kontraszt

A kőolaj-kitermelésnek köszönhetően Nigéria az Afrikai kontinens gazdaságilag legjobban prosperáló állama, a kormány pedig egyre szorosabbra akarja fűzni a viszonyát az országgal. Ennek köszönhető, hogy a 2010-ben bezárt nigériai nagykövetséget újranyitják, nagykövetnek pedig a pécsi infektológust, Ternák Gábort választják meg. A fertőző betegségek nemzetközileg is elismert kutatója jól ismeri a kontinenst, többször visszajárt Kenyába gyógyítani; biztonsága azonban szinte soha nem volt akkora veszélyben, mint az ősztől lesz.

Ternák Gábor

– Afrikában nincs biztonságos állam, de Nigéria ebből a szempontból is kiemelkedik. Az országban a Boko Haram nevű militáns iszlámista szervezet fenyegeti az embereket. Nem tanácsos egyedül járni az utcán, így minden bizonnyal őrök segítik majd a közlekedésemet. Emellett komoly járványveszély is van – mondta lapunknak az orvos. Ternák feleségét is magával viheti a fekete kontinensre, s szeptember végén kezdi el munkáját a fővárosban, Abujában.

Elsősorban hazánk és Nigéria gazdasági kapcsolatainak erősítését szolgálja kinevezése.
– Már ma is erős az exportunk Nigéria felé, elsősorban élelmiszert viszünk; 150 millió dolláros ma is a kereskedelem mérlege, még naposcsibét is szállítunk nekik. A környező országok ezzel szemben alig 20 millió dolláros kereskedelmet bonyolítanak le velük – tette hozzá. Mint mondta, további előnyös kapcsolatokat lehet és kell kiépíteni.

Ternák azt is tervezi, hogy a pécsi egyetemmel együttműködve magyar orvosokat csábít tanulmányutakra Nigériába, mert – mint mondta – fejleszteni kell az egyre gyakoribb behurcolt betegségekkel kapcsolatos ismereteket.

A főváros, Abuja egyébként Ternák Gábor elmondása szerint egy modern közepes méretű város, alig harminc éve kezdték el építeni, ma elővárosokkal együtt kétmillióan lakják. A városközpont korszerű, gondozott, de körülötte nyomornegyedek vannak. A kilencvenes évek elején lett főváros az akkorra szinte élhetetlenné vált Lagos helyett.

[box title=”Ebola: nulla esélye van a járványnak nálunk” box_color=”#ee2525″]

Ternák Gábort, arról is kérdeztük, hazánkban megjelenhetnek-e ebolás betegek, illetve lehet-e számítani járvány kialakulására. Mint mondta, Európában, így hazánkban is van annyira fejlett az orvostudomány, hogy a betegeket elkülönítik, azaz a betegség továbbterjedését megállítják. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy az európaiak, így a magyarok is egyre többet utaznak egzotikus országokba. Probléma azonban, hogy nem tájékozódnak megfelelően, így könnyen elkapják a helyi vírusos megbetegedéseket, egy-két héttel később pedig a repülőn be is hurcolják a nyavalyákat. A professzor szerint erősíteni kell a megelőző intézkedéseken mihamarabb.[/box]

Hirdetés