A pályázók fele vesz csak részt a színházdirektor-jelölti vitaesten

Október 21-én, este 18 órakor a Trafik ad otthont annak a vitaestnek, amelyet a Jelenkor folyóirat az Emberség Erejével Alapítvánnyal közösen szervez. A rendezvényre az a négy személy kapott meghívást, akik pályázatukkal kandidáltak a Pécsi Nemzeti Színház direktori posztjára. A négyből azonban csak ketten lesznek jelen.

Komáromi Györgyöt, Bodor Johannát, Csányi Lászlót és Lipics Zsoltot arra kérték fel, hogy egy vita szabályozott, objektív keretei között ismertessék pályázatukat és álláspontjaikat, szándékaikat a teátrum vezetését illetően.

Négyen pályáznak a Pécsi Nemzeti Színház élére

A Pécsma megkereste a pályázókat és megkérdezte őket, ott lesznek-e a beszélgetésen.

Komáromi György megkeresésünkre elmondta, természetesen jelen lesz a jelölti vitán, sőt, nagyon örül a lehetőségnek.

Bodor Johanna szintén részt fog venni rajta, tudtuk meg tőle.

Csányi László nem lesz ott fővárosi elfoglaltsága miatt. Mint mondta, ismertetni fogja pályázatát a délelőtt folyamán a döntőbizottsági meghallgatáson, ám ezt követően vissza kell utaznia Budapestre.

Lipics Zsolt elmondta, őt felkeresték a szervezők, ugyanakkor konkrét időpontot nem mondtak neki.

– Ez egy olyan kezdeményezés, hogy aki tud és akar, az részt vehet rajta, aki nem tud, vagy nem akar, az nem. Én nem nem akarok, pusztán nem tudok – fogalmazott a színész.

– Levélben is azt írtam a szervezőknek, hogy szívesen részt veszek rajta egy másik időpontban, csupán egyeztessenek velem előtte. Ez nem történt meg.

Az október 21-re, szerda estére szervezett vitán tehát ő sem lesz ott.

Balogh Robert, a vitaest egyik szervezője és moderátora ezzel szemben úgy nyilatkozott, ő több időpontot is felajánlott Lipics Zsoltnak, ám a színésznek egyik sem volt megfelelő.

– Sok energiába és időbe telt, mire sikerült összehozni egy időpontot a vitára. Persze a nem is egy lehetséges, és nem is bántó válasz.

A vitát a PécsMa is élőben fogja közvetíteni szerda este, Facebook-oldalán.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés