10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálA pécsi közgázon azt nézik, hogyan vásárolunk a neten

A pécsi közgázon azt nézik, hogyan vásárolunk a neten

Fogyasztói magatartáskutatással foglalkozó központ indult a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 2019-ben. Az innovatív laborban a munkatársak mobil és stabil szemkamerás méréseket (eye tracking) is végezhetnek, valamint virtuális valóság technológiákat is alkalmazhatnak.

A the CoRe lab névre hallgató központ egyik fő célja, hogy a „Pécsi közgáz” hallgatói különböző kurzusokon olyan gyakorlati tudást kaphassanak, melyet a munkájuk során később hasznosítani tudnak.

Ebből a célból a központ munkatársai folyamatosan együtt dolgoznak vállalati partnerekkel és hallgatókkal különböző marketingkutatási problémákon. A labor a vállalatok számára kutatási-tanácsadási szolgáltatást is nyújthat.

Az MTI érdeklődésére Németh Péter, a Fogyasztói Magatartáskutató Központ vezetője kifejtette: a technológiát a pedagógia, az orvostudomány, a sporttudomány és a marketing területén alkalmazzák. Mint mondta, a the CoRe lab esetében fogyasztói magatartásokat vizsgálnak a kamerák segítségével. Azt kutathatják, hogy egy adott termékre, termékkategóriára felfigyel-e az alany, vagy mennyire hatékony egy adott termékkihelyezés, üzleten belüli kommunikációs anyag.

A stabil szemkamerával pedig egy weboldal felhasználóbarát jellegét, illetve egy internetes vásárlási folyamat gördülékenységét, hatékonyságát tudják mérni.

Németh Péter ismertetése szerint a központ már dolgozott együtt szállodával és kereskedelmi lánc üzletében is végeztek méréseket a mobil szemkamerával.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő