A városi sportcég a járvány ellenére is előre tekint, számos fejlesztést akar megvalósítani

A Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. honlapján jelent meg interjú a cég vezérigazgatójával, Máté Jánossal. A sportvezető beszélt az elmúlt év nehézségeiről, és számos tervét is felvázolta.

hirdetés
Uránia Mozi

A PSN honlapján megjelenő interjú elején Máté János vezérigazgató, a 2020-as év nehézségeiről beszélt. Mivel 13 szakosztályban összesen közel 1500 sportolójuk van, köztük számos olimpiai reménység is, a járvány miatti bezárások magától értetődően alaposan megnehezítették életüket. E mellett arról is beszélt, hogy Pécs Város Polgármesteri Hivatalának Ellenőrzési Osztálya számos hiányosságot tárt fel, amely még a PSN Zrt. előző vezetése után maradt. A tavalyi évben elmaradt kulturális-, és sportrendezvények pedig nyilvánvaló módon olyan bevételkiesést okoztak, amellyel egyébként számoltak volna.

Mindemellett azonban Máté sok olyan eredményre büszke, amit a járvány ellenére is fel tudnak mutatni. Szót ejtette arról, hogy új lendületet tudtak adni a Dárdai Akadémia építésének, hogy számos felújítási munkát tudtak végrehajtani az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában és, hogy Lőtéren is fejlesztések történtek. Sikerként tartja számon sok egyéb mellett azt is a sportcég vezetője, hogy már érvényes építési engedéllyel rendelkeznek a jégpálya befedésére.

Az interjúban a sportstratégia is szóba került. Ezzel kapcsolatban kiderült, hogy a munkaanyag már készen van, és hamarosan a közgyűlés elé kerülhet a város új, 9 évre szóló sportkoncepciója.

A vezérigazgatói értékelésből az is kiderül, hogy a PSN rengeteg fejlesztést tervez az előttünk álló időszakban. A teljesség igénye nélkül az interjúban felmerült a Lauber Dezső Sportcsarnok parkettájának, illetve eredményjelzőjének cseréje, egy új, atlétikai munkacsarnok építése (amelynek kivitelezési költségeit pályázati és szakszövetségi forrásokból szeretne előteremteni a PSN), sőt, még egy új honlap terve is. Ennek programozási munkái már elkezdődtek, és ha a végére érnek, nem csak megjelenésében, de funkcióiban is teljesen megújul. A Zrt. új weboldalán lehetőség lesz majd elővételes jegyvásárlásra a jégpályára és az Abay Nemes Oszkár Sportuszodába is.

A teljes interjút IDE KATTINTVA olvashatják el.