5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsÁttörés a rákkutatásban?

Áttörés a rákkutatásban?

Újabban a csökkentett deutériumtartalmú vízzel kapcsolatban hangzik el leggyakrabban, hogy segítségével gyógyítható vagy megelőzhető, de legalábbis elhúzható a rákos megbetegedés. A szakma ugyanakkor megosztott a kérdésben. De vajon milyen hatásai lehetnek ennek, s az újabban komolyan népszerűsített egyéb táplálékkiegészítőknek, s mit tud felmutatni a tudomány; egyáltalán mit tehetünk, ha ingyen szeretnénk csökkenteni a rák kialakulásának kockázatát? Ezt is meg kérdeztük dr. Mangel Lászlótól, a rákbetegek gyógyításával foglalkozó pécsi Onkoterápiás Intézet vezetőjétől. 

– Tart a vita az úgynevezett csökkentett deutériumtartalmú víz jótékony hatásairól; több hazai és nemzetközi szakértő állítja, ennek fogyasztásával megtöbbszörözhető a rákos betegek várható élettartama – közölte nemrég a Napi Gazdaság. Hogyan vélekedik minderről és a többi új szerről?
– Az időről időre felmerülő, gyógyító hatásúnak szánt vagy vélt készítményeknél egyelőre hiányzik a teljes tudományos megalapozottság. A víz esetében is voltak kutatások, de nem lehet rá kimondani, hogy igen, mindenki számára hatásos a rák elleni küzdelemben. Általában ezek a táplálékkiegészítők éppen ezért nem hivatalos készítmények, s ha végeztek is velük kapcsolatban klinikai vizsgálatokat, nem biztos, hogy ezek szabályait be tudták tartani maradéktalanul. A szerek között ezzel együtt lehetnek, s vannak is olyanok, amelyek a beteg közérzetét, általános fizikai állapotát javíthatják, s ezzel még segíthetik is a gyógyítás, gyógyulás folyamatát. Önmagukban azonban nem tekinthetünk rájuk a rák ellenszereként. Hatásaikat tekintve inkább általánosak, nem daganatellenesek.

Mangel László1– Tehát használhatjuk a vizet és az egyéb természetgyógyászati cikkeket?
– Mindenképpen csak orvosi konzultáció után szabad ezeket megrendelni vagy leemelni a polcról, ráadásul mivel a legtöbb ilyen szer magas árfekvésű, érdemes jól megfontolni a választást. Kijelenthető: orvosi értelemben, tudományosan egyik ilyenről sincs bebizonyítva, hogy a daganatok kialakulását akadályozza meg, vagy kigyógyítja a beteget.

– Sokan teljesen egészségesen is két marokkal szórják magukba a kiegészítőket, hogy később se legyenek rákosak. Meg lehet előzni a betegséget ingyenes módszerekkel is?
– Kialakulásának esélyét lehet csökkenteni. Körülbelül minden második daganatos megbetegedés kialakulásában domináns tényezőként szerepel életmódbeli probléma. A tüdőrákos betegek több mint 90 százaléka például erős dohányos volt életében, a túlzott alkoholfogyasztás pedig szájüregi daganat, májrák okozásában jelentős kiváltó tényező. Az elmúlt évek kutatásainak komoly észlelése az is, hogy cukorbetegséggel együtt járó elhízás, a kevés testmozgás, a magas vérzsírszint is jelentősen emelik az emlőrák, a vastagbélrák kialakulásának esélyét. A három leggyakoribb daganattípus között tehát e komoly életmódbeli problémák állnak. Ezeken lehet változtatni. Aki minél kevesebb kockázatot szeretne vállalni, annak tehát egész életében ennek megfelelően szükséges élnie, a daganat kialakulásának minimalizálását tehát a legegyszerűbben nem táplálékkiegészítőkkel, hanem egészséges életmóddal lehet elérni. Mindezzel együtt persze genetikai okok is vezethetnek daganatok létrejöttéhez, hiába tesz meg valaki mindent a betegség ellen, ha örökölte azt – például emlőrák vagy petefészekrák esetében.

– Miben tudott előrelépni az orvostudomány az elmúlt 10-20 évben. Hiszen az emberek azért is keresnek csodaszereket, mert az a közvélekedés, hogy a rák halálos, nincs rá gyógymód.
– Gyakorlatilag a számítástechnika fejlődésével egy pályán mozog a rákgyógyítás előmozdulása is, hiszen például a sugárterápia sokkal pontosabban, precíziósabban végezhető el, a radiológiai, szövettani diagnosztika pedig a korábbi információmennyiség sokszorosát adja már az orvosoknak, miközben évről évre újabb és újabb gyógyszerek jelennek meg. A sebészeti beavatkozásokkal pedig nemcsak elsődleges daganatokat emelnek ki, hanem áttéteket is gyógyítanak. A fejlődés tehát folyamatos, de sajnos vannak kudarcaink is, viszont higgyel el, mi lennénk a legboldogabbak, ha egyszer valaki feltalálnák a mindig hatékony ellenszert a rákra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő