Az Árpád Fejedelem Gimnázium egyik diákja is vírusos, két osztály áll át digitális tanrendre

Úgy tudjuk, hogy az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola egyik diákja is igazoltan koronavírusos, ezért az iskola két osztályának több diákja és több tanár is karanténba került, valamint digitális oktatást rendeltek el az érintett osztály diákjainak.

Újabb pécsi iskolában találtak koronavírusos diákot, a Babits Mihály Gimnázium, a Deák Ferenc Gimnázium és Általános Iskola, a Széchenyi István Gimnázium a Pollack szakközépiskola és a Janus Pannonius Gimnázium után most az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola az érintett.

Információink szerint két osztályból több diákot és tanáraikat is karanténba küldték. Az egyik osztályból 15 diákot, a másikból 7-et (ők a fertőzött diákkal egy nyelvi órán vehettek részt közösen), valamint 6 pedagógust küldtek haza. A fertőzött diák 17 fős osztálya, valamint a másik osztály 7 diákja szeptember 18-tól szeptember 25-ig digitális oktatásra állt át.

Hirdetés