Csizmadia Péter: az előző városvezetés felelős gazdaságpolitikát folytatott, amit Péterffyék tagadnak

Csizmadia Péter, a pécsi Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az előző városvezetés 3,7 millárdos pluszban adta át a város kulcsát az új városvezetésnek és reméli, hogy július 15-ei rendkívüli közgyűlésen a 2019-es zárszámadás tárgyalásakor ezzel kapcsolatban konszenzusra tudnak majd jutni.

Július 14-én délután tartott sajtótájékoztatót a Széchenyi téren Csizmadia Péter, a pécsi Fidesz frakcióvezetője, a téma a rendkívüli közgyűlésen július 15-én tárgyalandó tavalyi zárszámadás volt. A frakcióvezető elmondta, hogy rendkívüli közgyűlésen reményei szerint „pontot tehetnek” a város tavalyi költségvetésével kapcsolatos hosszú – és véleménye szerint méltatlan – vita végére.

Csizmadia Péter: az előző városvezetés takarékos gazdaságpolitikát folytatott

Mint mondta, az előző városvezetés a város gazdálkodását úgy adta át az új városvezetés számára, hogy az „jó kezekben volt”, stabil volt és végrehajtható. Ezt követően – fogalmazott – az új városvezetés mindezt elkezdte tagadni és „különböző nyilatkozatokban egymásnak is ellentmondó hiányt kezdtek el harsogni”.

-Én ekkor azt gondoltam, hogy a Magyar Államkincstár ezt a vitát feloldja, hiszen a hivatalos állásfoglalásukban cáfolták Péterffy Attila polgármester állítását, miszerint különböző méretű hiányokról beszélhetünk és megerősítették, hogy mintegy 4 milliárd forintnyi összeg van a város kasszájában. Azóta is vagdalkozó támadások érték az előző városvezetés tagjait a gazdálkodást illetően – mondta, majd hozzátette, hogy a rendkívüli közgyűlésen tárgyalandó zárszámadási rendelet azért vethet véget ennek a vitának, mert abban az szerepel, hogy a tavalyi gazdasági működés „jelentős, mintegy 3,7 milliárdos pluszban ért véget”.

Kiemelte, hogy ez úgy volt lehetséges, hogy az előző városvezetés 2019 elején már egy egyensúlyos költségvetésre készült, melyhez képest a bevételek jelentősen nőttek (példának hozta fel, hogy az előzetesen kalkuláltakhoz képest 1,6 milliárddal magasabb lett iparűzésiadó-bevétel), a kiadások pedig az előzetesen számoltakhoz képest csökkentek. Mindezt pedig – mondta – a zárszámadási rendelet magában foglalja.

-Talán most elérkezünk ahhoz a pillanathoz, amikor egyfajta konszenzus fog körvonalazódni azzal kapcsolatban, hogy az előző városvezetés az adott ciklusban egy felelős és takarékos gazdaságpolitikának köszönhetően képes volt stabil állapotban átadni a város kulcsát az új városvezetésnek – mondta.

Hirdetés