Hirdetés

Az új kerékpárút a Szántó Kovács János utca és az Erkel Ferenc utca között húzódó szakaszon válthatja a felfestett bringasávokat.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a kelet–nyugati bicikliút fejlesztésének második ütemében a Szigeti út Tüzér utcai kereszteződésétől a Megyeri térig – többek között – újabb kerékpársávokat jelölnek ki. A tervek azonban némileg változtak, aminek a pécsi bringások feltehetően örülni fognak: a projekt folytatásaként ugyanis a Szigeti út északi oldalán, a Szántó Kovács János utca és az Erkel Ferenc utca között húzódó 700 méteres szakaszon az önkormányzat épített bicikliutat kíván kialakítani a felfestett kerékpársávok helyett (az út déli oldalán az első ütemben már megépítették a bringautakat). Emellett a városvezetés a projektet koordináló Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt.-vel közösen a Kürt utca és a Szigeti út csomópontjában egy új gyalogátkelő kialakításának lehetőségét is vizsgálja – tudtuk meg Siposné Bikali Éva önkormányzati képviselőtől.

– Ez a munka a projekt részleges újratervezésével jár, ugyanakkor a tervezett épített bicikliút sokkal biztonságosabbá teszi majd a pécsi és a városba látogató kerékpárosok közlekedését – mondta lapunknak a képviselő, majd hozzátette, hogy mindehhez először a bicikliút terveit kell elkészíteni.

Kifejtette, a fejlesztés teljes körű megvalósítása érdekében a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. uniós nyílt tervezési közbeszerzési eljárást folytatott le, amely eredményesen lezárult, a nyertes tervezővel a szerződés aláírása pedig már folyamatban van. A képviselő továbbá elmondta: a tervek elkészítése és a beruházáshoz szükséges engedélyek beszerzése után az új kerékpárút kialakítása idén ősszel kezdődhet meg.

A projekt fenti módosításai a következő, január 25-i közgyűlésen kaphatnak zöld utat.

A bicikliseké lesz a megújuló Szigeti út – új burkolatot kap a Tüzér-Szigeti csomópont

Mint ismert, a Szigeti út fejlesztésének első ütemében a Rácvárosi útig tartó új kerékpárút tavaly ősszel vált hivatalosan használhatóvá, a második ütemben pedig a Megyeri térig újul meg az út. A második ütemben először a Szigeti út és a Tüzér utca csomópontját fejlesztik, amelynek keretében megújul a jelzőlámpás kereszteződés, az útburkolatot teljesen kicserélik, valamint – ahogy az első ütemben – felújítják a vízelvezetési-rendszert is.

A Szigeti úton többek között útszélesítési és járdaépítési munkákat végeznek majd, szintén kicserélik a teljes útburkolatot, új buszmegállót létesítenek az út déli oldalán (az orvoskarral szemben), megújul a közvilágítás is a szakaszon, ahogy a csapadékvíz-elvezetési rendszer is.

A Szigeti út és a Honvéd utca kereszteződésében a munkálatok során az útburkolat cseréje és a közvilágítás fejlesztése mellett egy új jelzőlámpás csomópontot alakítanak ki.

A Honvéd utca és a Huszár utca között lecserélik az út kopórétegét és új kerékpársávokat festenek fel. A Huszár utca és a Megyeri tér közötti szakasz északi oldalán is új biciklisávot festenek fel, míg a déli oldalon új bicikliút épül majd, valamint a Rókus sétánnyal szemben egy új buszmegálló és buszváró is épül a tervek szerint. Az ütem munkálatai a Megyeri térnél érnek véget, ahol kiszélesítik a gyalogátkelőt.

Hirdetés