Egyedülálló közönségtalálkozóra érkezik Klem Viktor és Eperjes Károly is Pécsre

Hirdetés

Egyedülálló, közönségtalálkozóval egybekötött programsorozat vette kezdetét a KULTIK Pécs – Uránia moziban. A rendezvényeken olyan színészek, filmes szakemberek vesznek részt, mint, Klem Viktor, Eperjes Károly, Molnár Áron vagy Szirmai Gergely.

A soron következő program – a halloween jegyében – az első igazi magyar horrorfilm köré épül.

Az országos premier napján, október 28-án Klem Viktorral közösen nézhetjük meg Bergendy Péter új filmjét, az Oscar-díjra jelölt Post Mortem-et.

Nem sokkal később, november 3-án pedig Eperjes Károly Kossuth-díjas színész-rendező legújabb filmjét, a történelmi témát feldolgozó Magyar Passiót nézhetjük meg és beszélgethetünk róla az alkotóval.

A Post Mortem filmet eddig közel 30 filmfesztiválon mutatták be, és már több mint egy tucat díjat hazavihettek a készítői, így nem is csoda, hogy hatalmas várakozás előzi meg a hazai premiert. A film az első világháború utáni fagyos telére vezet bennünket, ahol Tomás, a fiatal vándorfotós (Klem Viktor) abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány (Hais Fruzsina) hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfeletti jelenséggel találkozik. A kísértetek nem akarnak békében élni az élőkkel…

Bergendy Péter Balázs Béla-díjas filmrendező új filmje elképesztő vizuális effektusokkal, valamint mindig új fordulatot tartogató forgatókönyvvel rémíti és lepi meg nézőit. Ezekről és sok más érdekességről mesél majd Klem Viktor, Szalóki László filmesztétának. Az eseményen részt vesz Kovács Zoltán fényképész, Operatőr.

Az országos bemutató előtt,

november 3-án este pedig Eperjes Károllyal nézhetjük meg a KULTIK Pécs Uránia Moziban a Magyar Passiót,

Eperjes Károly első egész estés mozifilm-rendezését a magyar kereszténység egyik legsötétebb időszakáról. A film rendezője és főszereplője, nem első alkalommal jár a moziban, korábban is nagy hatást gyakorolt a hallgatóságra.

Az 1950-ben játszódó film történetében Leopold atya azért küzd szerzetestársaival, hogy a háború után újjáéledő országban a ferences rendet ismét felvirágoztassa. Kezdetben a kommunista hatalom nem akadályozza őket tevékenységükben, a „békés” állapot azonban nem tart sokáig. Leopold atyát koholt vádak alapján letartóztatják és hogy megtörjék, kegyetlen kínvallatások alá vetik. Az atya kitartása, ellenállása azonban mindent megváltoztat…

A rendezvénysorozat első két eseménye a Toxikoma film kapcsán, és a Venom 2 – Vérontó után, a mozi ígérte szerint decemberben újabb egész estés eseményekkel lepik meg a pécsi mozikedvelőket.

(x)

Hirdetés