Egyetemisták fogtak össze a pécsi gazdaságért

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar (Pécsiközgáz) elhatározta, hogy kollektívájának szakmai tudását, hallgatóinak friss, fiatalos erőforrását, lokális, országos és nemzetközi kapcsolatrendszerét felhasználva megpróbál tenni annak érdekében, hogy a járvány okozta negatív gazdasági spirál lassuljon, siker esetén stagnáljon – olvasható a PTE közleményében.

Mint írják, a cél elérése érdekében több helyi szereplő becsatlakozásával, többek között a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával együtt indították el a REVIDPécs kampányt, melynek célja, hogy egy olyan közösség épüljön ki, ami megosztja tagjaival a kilábalási lehetőségekkel kapcsolatos információkat, segítsen a bajbajutott vállalkozásoknak.

A Pécsiközgáz a rendszer adminisztrálásán, a kampány terjesztésén túl szakértelmét, hallgatói csapatát arra is szeretné használni, hogy a REVIDPécs Facebook-oldalán felmerülő vállalati kihívásokat maga is megoldja.

Ez a munka a remények szerint a vállalkozás megsegítésén túl olyan plusz tanulási élményt nyújt a hallgatóknak, ami még értékesebbé teszi őket a társadalom számára, esetleg itt tartja őket a régióban, a városban.

További részletek és információ ide kattintva érhető el.

Hirdetés