5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálGazdaságEzt mondják a pécsi cégek a fiatal munkaerőről

Ezt mondják a pécsi cégek a fiatal munkaerőről

„Ezek a mai fiatalok” és a „bezzeg régen minden jobb volt” – legalábbis ezt vallják sokan, ha szóba kerülnek a mostani végzősök a munkahelyeken. De valóban így van? Pécsi cégeket kérdeztünk. 

Van lehetőség a munkára, találhatnának helyet a frissen szakmát szerzett, pályakezdő fiatalok Pécsett. A cégek folyamatosan keresik az új munkaerőt, azonban sok helyen kénytelenek a már nyugdíjazott kollégákat visszahívni.

Bognár Balázs, a pécsi SOMAPAK társ-ügyvezetője elmondta, a vállalatuk olyan szempontból speciális helyzetben van, hogy részt vesznek a középfokú szakmunkásképzésben. A tanulók eltölthetnek egy rövid gyakorlati időt az üzemben.

– Legfőbb célunk, hogy az itt gyakorlatozó fiatalokat megtartsuk, alkalmazzuk. Ha már a képzésükbe mi is energiát fektetünk, térüljön meg. Persze ez nagyon nem egyszerű: kevesen vannak, nem megfelelően kvalifikáltak és igen gyakran baj van a hozzáállásukkal is. Ezért több alkalommal már nyugdíjasként foglalkoztatunk jól bevált munkaerőket – mondta.

Sok szakképző iskolából érkeznek szakmai gyakorlatra

Az ügyvezető szerint nagyon ritka az olyan fiatal, aki szorgalmas, lojális a céghez, szeretne jó szakemberré válni, gondos a munkájára. Úgy véli, a hozzáállással sok a gond, az internet világában egyre kevésbé népszerű az elv, hogy munkából kellene megélni.

– Egyre több olyan cég van – köztük mi is –, akik szívesen fogadják a fiatalokat, versenyképes fizetést és európai körülményeket biztosítanak – mondta. – Ehhez persze azért produkálni is kell – tette hozzá Bognár Balázs.

A Rovitexnél viszonylag alacsony a fiatal dolgozók száma. Elmondásuk szerint az egyetemen keresztül próbálkoznak munkaerőt szerezni több-kevesebb sikerrel, inkább ismerősök, ajánlások által érkeznek fiatalok.

– Megvannak arra a kidolgozott stratégiák, hogyan lehet bánni egy frissen végzett pályakezdővel – mondta el Romeisz Norbert, a vállalat vezérigazgatója. – Ma egy egészen más generációval kell dolgoznunk, másképp kell motiválni őket, másképp integrálni őket a hétköznapi munkavégzés világába, mint egy tíz-tizenöt éve kezdőt.

Romeisz Norbert nagyon vegyes tapasztalatokról mesélt

A munkamorál nagyon változó. Romeisz szerint sokan voltak, akin látták a pozitív hozzáállást, próbálkoztak, megbecsülték az első munkahelyen szerzett tapasztalatokat, azért jöttek, hogy dolgozzanak. Ugyanakkor voltak olyan végzős, már bérért dolgozó fiatalok, akiknek minél hamarabb kifizettek mindent, igazolták az ottlétet és elzavarták őket, csak hogy ne kelljen tovább tűrni a botrányos hozzáállást és munkavégzést.

Ennél jóval derűsebb képet kaptunk az E.ON Hungária munkatársaitól. Ők folyamatosan keresik a fiatal munkaerőt, évente két alkalommal külön programot írnak ki friss diplomás pályakezdők számára. Elsősorban mérnök, marketing és közgazdász diplomásokat céloznak meg ezekkel.

Ez a vállalat is arról számolt be, hogy nagy kihívás megtalálni a megfelelő munkaerőt. Fontos megismerni a fiatalok igényeit, elvárásait, hogy hosszú távon motiválttá és elkötelezetté tegyék őket.

Az E.ON-nál igyekeznek a külsővel is a fiatalok kedvében járni

Több csatornán próbálják elérni a fiatalokat: a klasszikus karrier-weboldalakon, a Facebookon, állásportálokon, illetve közvetlenül közép- és felsőoktatási intézményekhez látogatnak, hogy személyesen is tájékoztassák őket.

A náluk dolgozó fiatalok munkamoráljáról pozitívan számolt be a vállalat. Elmondásuk szerint fontosnak tartják a személyes fejlődésüket, tudatosak és felelősségteljes munkát szeretnének végezni. De azért kell a folyamatos odafigyelés is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő