Feltárulnak az egyetem titkai

Verekedő, tivornyázó, sőt gyilkos diákok miatt ismerik a régészek a középkori egyetem vélt épületét és történetét. A bűnös tanulók ugyanis az egyháznál kérték bűneik bocsánatát, ezért arról iratok is készültek. De hogy mi történhetett még az akkori egyetemen, az nemsokára a látogatók előtt is ismert lesz. Utolsó szakaszához érkezett ugyanis a negyed évszázados rekonstrukció. Tavasszal nyithatja meg kapuit Magyarország legrégebbi egyetemének épülete.

Pihenőpark és új épület is lesz Magyarország legrégebbi egyetemének helyén, a bazilika északnyugati tornyánál, a várfal mögött. Innen különleges a rálátás a dómra is. Az 1500-2000 négyzetméteres területet 2011 szeptemberében kezdték el feltárni a régészek, most pedig már az utolsó simításokat végzik a kivitelezésen dolgozó munkások.

Új városi pihenőpark is létesül…

– Muzeális értékeket nem találtunk a mostani feltárás során. Fákat, bokrokat kellett kiirtanunk, és a gyökérzetet szedtük le a humuszrétegről – mondja Bíró László, a Pécsi Építő és Tatarozó Zrt. vezetője.

Ez az ásatás folytatása volt annak a feltárásnak, amely huszonnyolc évvel ezelőtt indult el. Az egyetem maradványait ugyanis 1985-ben találták meg, de pénz hiányában nem folytatták tovább a munkát. Akkor került elő például az egyetlen biztos támpont, az 1367-ben alapított universitas címere. Ez egyben az alapító, Vilmos püspök címere is volt. De iratok is akadtak, diákok bűneivel tele.

– Verekedő diákok kérték az egyháznál bűneik bocsánatát, amelyeket az egyházi igazságszolgáltatás irataiból ismerünk. Ezekből a dokumentumokból tudjuk, hogy itt nyolc diák tanult, és három professzor tanított – mondta Font Márta, a Középkori Egyetem Alapítvány elnöke.

Font Márta szerint a középkori egyetemeknél nem volt olyan nagy létszámú oktatás, mint manapság, ezért nem is építettek erre a célra külön épületeket. Az oktatás számára az alapító biztosított helyiséget.

Az egykori universitas kiállítótermében Pécs teljes középkori történetét és a török kort feldolgozó kiállítás is helyet kap majd. Úgy tudjuk, erre külön pályázati forrásokat is nyert az üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő Zrt. Erről azonban februárban adnak csak bővebb tájékoztatást. A területet áprilisban adják át a nagyközönségnek.

Hirdetés