A Fideszt hívogatják a lakók, nem érik el az MSZP-P-s politikust

Miután mindössze egy Facebook-oldal elérhető az állampolgároknak, meg akinek szerencséje van, összefuthat az MSZP-P-s képviselővel a pécsi vásárban – ha éppen ott van –, így jobb híján a kertvárosiak a Fideszt hívogatják. Mellár Tamás – bár Zengővárkonyban él – a körzet egyéni országgyűlési képviselője.

Bár már lassan fél éve egyéni képviselő Mellár Tamás, az MSZP-P-frakciószövetség tagja, a pécsiek csak a Facebookon küldhetnek üzenetet a politikusnak. A politikus – aki saját bevallása szerint nem is tudna Pécsett élni – még nagy ritkán, csak bizonyos napokon megtalálható a pécsi vásárban is, de irodát nem üzemeltet.

A kertvárosiak közül így többen is vagy a városházán érdeklődnek Mellár holléte iránt, vagy pedig a Fidesz-irodánál kérdezősködnek, mivel korábban Csizi Pétert, a volt fideszes kertvárosi képviselőt is így érhették el, egyeztethettek időpontot, üzenetet adhattak át. Ugyanakkor most nem tudnak segíteni nekik a Fidesznél sem, hiszen az MSZP-P politikusához nincs elérhetőségük, telefonszámuk és mivel irodája sincs, így annak címét sem tudják megadni.

Egyébként az MSZP-nek van egy irodája a Kórház téren, így akár azt is használhatná az MSZP-P-frakciószövetség pécsi tagja. Ráadásul azzal, hogy belépett a szocialista-párbeszédes frakcióba, több forráshoz is jutott a szövetség, mintha független maradt volna – ahogy azt a kampányban is mondta korábban. Például a Népszavának, az MSZP-hez közeli lapnak is úgy nyilatkozott, hogy „semmiképp” nem fog beülni egyik frakcióba sem.

Legutóbb a kertvárosiakat érintő gyorshajtási probléma kapcsán nyilatkozta azt, hogy neki egyelőre nincsenek tapasztalatai ezen a téren, hozzá erről sem érkezett még panasz. A kertvárosi KÉK Egyesület viszont akkor éppen a biztonságos közlekedés érdekében indított aláírásgyűjtést, hogy egy újabb lámpát építsenek azon az útszakaszon, nem messze attól, ahol korábban már történt tragikus gyalogosgázolás.

Hirdetés