10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletGyörgy Tamás: „Nem az a cél, hogy eljöjjön a Kánaán!”

György Tamás: „Nem az a cél, hogy eljöjjön a Kánaán!”

A PMFC új tulajdonosa a Csakfocinak adott interjút, amelyben kifejtette, hogy egy fenntartható klubot akar építeni. Szerinte a jelenlegi költségvetés (500-550 millió forint) legalább duplája kell ahhoz, hogy NB I.-es feljutásról lehessen beszélni, ez azonban egyelőre csak középtávú célként lebeg a szeme előtt.

A csakfoci.hu-nak adott interjút György Tamás, a PMFC NB II.-es labdarúgócsapatának új többségi tulajdonosa. Mivel a pécsi szurkolókat tavaly óta egyre inkább foglalkoztatja a kérdés, hogy mikor juthat vissza az együttes élvonalba, rögtön az elején leszögezte György, hogy mit gondol erről – és kicsit le is hűtötte a kedélyeket.

– Jelenleg a klub sem infrastrukturálisan, sem sportszakmailag még nincs azon a szinten, hogy stabil NB I.-es csapatunk legyen

– szögezte le az interjúban a tulajdonos. – Hogy mást ne mondjak, a stadionunkban nem lehet NB I.-es mérkőzést rendezni, de például edzőcentrumunk sincs.

Azt is elmondta, hogy amikor két éve, akkor még főszponzorként megjelent Pécsett, katasztrofális állapotok uralkodtak anyagi, szervezeti és infrastrukturális szempontból is. Fő célja rövid távon az, hogy ezeket a problémákat orvosolják.

Állást foglalt az élvonal létszámának emelése mellett is, sőt, az interjúban azt mondta, hogy tudomása szerint az MLSZ-ben is mérlegelik már ezt a lehetőséget. Arra a kérdésre, hogy az ő érkezésével eljött-e a Kánaán a pécsi foci számára, úgy válaszolt, szerinte nem is cél az, hogy eljöjjön.

– Ha a fenntartható, és lehetőségeink szerinti töretlen fejlődést, valamint az anyagi biztonságot jelöljük meg, az már inkább (cél – a szerk.) – fogalmazott György Tamás. – Ez eddig sikerült is, ezt teremtettük meg az NB III.-ban és az NB II.-ben is. Célzottan áldozunk olyan dolgokra, amely minden tekintetben a klub stabilitását és fejlődését segíti.

Ez azt is jelenti, hogy pillanatnyilag nem az a feladat, hogy horribilis összegeket költsünk el a rendszerre.

Még akkor sem, ha lennének olyan lehetőségeink, támogatóink, szponzoraink, akik segítségével ez megvalósulhatna, mert pillanatnyilag még nincs itt annak az ideje, hogy a jelenleginél magasabb költségvetéssel működjünk.

Ami 500-550 millió forint körül alakul idén. Legalábbis György így nyilatkozott, és azt is hozzátette, a feljutáshoz ennek legalább a duplájára lesz majd szükség, az NB I.-es tagság stabil megtartásához pedig minimum ennek a három-, négyszeresére.

A PMFC jelenlegi szereplése miatt nem bosszús, ugyanis szerinte inkább a tavalyi 4. hely volt bőven erőn felüli a csapattól. Azt azonban megígérte, hogy fokozatosan fogják erősíteni a gárdát. Rövid távon egy erős NB II.-es együttest akar kialakítani, a feljutás pedig egyelőre a középtávú tervek között szerepel, szinkronban az új stadion megépülésével.

A teljes interjút IDE KATTINTVA lehet elolvasni.

Fotó: csakfoci.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő