Több focipályányi napelempark lesz Pécsen!

A városi napelem-park

Még zöldebb lehet Pécs energiaellátása: több új naperőművet építenek a a Füzes dűlőben. A napelemparkok annyi áramot adnak, hogy egy közepes baranyai községet is elláthatnának, mintegy 700-800 ember éves energiaszükségletét biztosítják majd.

hirdetés

Minden szakember egyetért abban, hogy Pécs az adottságai, a sok napos óra és kedvező fekvése miatt ideális helyszín a naperőművek számára. Nem véletlen, hogy 2016 tavaszán itt adták át hazánk második legnagyobb naperőművét állami beruházásban a hőerőmű közelében.

– A városnak kiemelt célja a megújuló energiafelhasználás támogatása, éppen ezért több újabb kiserőmű kialakítására nyújtottunk be pályázatot, összesen több mint 760 millió forint értékben – vázolta Decsi István, Pécs alpolgármestere. – Ez a program is kiválóan illeszkedik abba a stratégiába, amely révén Pécs egyre zöldebb, energiatakarékos és energiahatékony nagyváros lesz.

Pécsett működik az ország második legnagyobb naperőműve

Több naperőművet is megépítenek ezért a Füzes dűlőben.

A napelemeket kisebb mezőkbe telepítik, 35-45 fokos dőlésszöggel, alapvetően déli tájolással, körülbelül 1500-2000 panel alkot egy-egy kiserőművet. Egy-egy erőmű 499 kilowatt csúcsteljesítményű lesz. A naperőművek úgynevezett mono- vagy polikristályos elemekből állnak, melyek tükröződésmentesen állítják elő a villamos egyenáramot a napsugárzásból.

A megtermelt egyenáramot inverterek segítségével váltóárammá alakítják át, s így kerül be a hálózatba.

A naperőművek összesen évente annyi áramot termelnek majd, amennyi egy közepes baranyai községet is el tudna látni: mintegy 700-800 család éves áramszükségletét lehetne fedezni általa. Mint megtudtuk, a város a közcélú, azaz az intézmények ellátásához illetve a közvilágításhoz szükséges árammennyiség költségét kívánja csökkenteni a Nap által termelt árammal.

A pályázat 100 százalékos támogatottságú, azaz a városnak egy forintot sem kell hozzátennie. A tervek készítése már folyik, az engedélyeztetés után várhatóan 2018-ban kezdődhet el a kivitelezés.