Hirdetés

Elkészült a Labdarúgó-NB II. 2021/22-es szezonjának teljes őszi programja. A legutóbbi pontvadászatot a bravúrszámba menő 4. helyen záró PMFC augusztus 1-én, vasárnap a Haladást fogadja az első fordulóban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga őszi sorsolását, így eldőlt az is, hogy a PMFC hazai pályán kezdheti meg az új szezont. Vas László együttese augusztus 1-én, saját pályáján fogadja majd a Szombathelyi Haladást, a meccs este 7-kor kezdődik majd.

A második forduló rögtön egy megyei rangadótnhoz magával, a pécsiek ugyanis Szentlőrincre látogatnak majd, hogy aztán a Budaörsöt lássák vendégül, majd Soroksárra utazzanak. Az első fordulók sorsolását elnézve az azért elmondható, hogy kaphattak volna Futóék sokkal nehezebb ellenfeleket is. Az első igazán komoly derbi augusztus legvégén vár a Munkásra, 29-én ugyanis az előző szezonban még az élvonalban szereplő DVTK vendége lesz a PMFC.

Fontos megjegyezni, hogy bár a sorsolás teljes, azonban egyes mérkőzések kezdési idpontja később még bváltozhatnak, az esetleges TV-közvetítések függvényében.

Az első húsz forduló sorsolása:

  1. forduló: PMFC–Haladás (augusztus 1., 19:00)
  2. forduló: Szentlőrinc–PMFC (augusztus 8., 17:30)
  3. forduló: PMFC–Budaörs (augusztus 15., 19:00)
  4. forduló: Soroksár–PMFC (augusztus 18., 17:30)
  5. forduló: PMFC–Ajka (augusztus 22., 19:00)
  6. forduló: DVTK–PMFC (augusztus 29., 19:00)
  7. forduló: PMFC–Csákvár (szeptember 12., 17:00)
  8. forduló: Vasas–PMFC (szeptember 15., 18:00)
  9. forduló: PMFC–Siófok (szeptember 26., 17:00)
  10. forduló: Kecskemét–PMFC (szeptember 29., 18:00)
  11. forduló: PMFC–Szolnok (október 3., 17:00)
  12. forduló: PMFC–Budafok (október 17., 17:00)
  13. forduló: Győr–PMFC (október 24., 13:00)
  14. forduló: PMFC–Nyíregyháza (október 31., 17:00)
  15. forduló: Békéscsaba–PMFC (november 7., 17:00)
  16. forduló: PMFC–III. Kerület (november 21., 17:00)
  17. forduló: Szeged–PMFC (november 24., 18:00)
  18. forduló: PMFC–Dorog (november 28., 17:00)
  19. forduló: Tiszakécske–PMFC (december 5., 13:00)
  20. forduló: Haladás–PMFC (december 12., 17:00)
Hirdetés