12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletHoppál Péter szerint „amerikai pénzből” tüntetett több tízezer ember vasárnap Budapesten

Hoppál Péter szerint „amerikai pénzből” tüntetett több tízezer ember vasárnap Budapesten

Rövid kommenttel tette tiszteletét Facebook-oldalunkon a pécsi fideszes országgyűlési képviselő, többszörös államtitkár, tehetséges karnagy, elismert kábelkihúzó szakpolitikus.

Tegnap beszámoltunk róla, hogy ismét több tízezren tüntettek Budapesten oktatási reformokért. A szervező az ADOM Diákmozgalom volt, az eseményről tudósító videókból és cikkekből kiderül, hogy a tömegben nagy számban voltak jelen fiatalok, diákok.

Hetek, hónapok óta zajlanak élőláncok, sztrájkok, tüntetések az országban, az elmúlt 12 évben nem volt olyan ügy, ami ilyen hosszú időn keresztül ennyi embert meg tudott volna mozgatni. A demonstrációk mára az Orbán-rendszer elleni kiállássá is váltak, az oktatás súlyos problémáin keresztül tömegek fejezik ki elégedetlenségüket.

Bár a kormányzat bedobott egy halvány ígéretet pedagógusi béremelésre, az érintetteket ez nem nyugtatta meg. Főleg mert közben egy budapesti gimnáziumból tanárokat rúgtak ki a polgári engedetlenségben való részvételük miatt, míg másokat retorziókkal fenyegettek meg, a kormánypropagandisták és egyes kormányzati szereplők pedig ott hiteltelenítik a tiltakozókat és a tiltakozásokat, ahol és ahogy tudják.

Az egykori pedagógus és iskolaigazgató, Hoppál Péter például a vasárnapi több tízezres tüntetésről szóló, „Tízezrek tüntettek a tanárokért Budapesten” című cikkünkhöz a Facebookon a következő kommentet írta: „Amerikai pénzből…”

Hogy milyen amerikai pénzről beszélt, és hogy azt a pénzt ki vagy kik kapják szerinte, az nem derült ki a kommentből. Az azonban biztos, hogy Hoppál Péternek bruttó 3,3 millió forint a havi fizetése. Nyáron 52 százalékkal emelte meg 16 államtitkárának illetményét Orbán Viktor, Hoppál ráadásul képviselő is, onnan is kap fizetést, így jön ki ez a szolid összeg. Amiért egyébként egy tanárnak (a KSH szerint bruttó 420 ezer forint körül van az átlagbér) nyolc hónapon át kell dolgoznia. Az átlag persze egy dolog, megkérdeztem egy pécsi középiskolai tanárt, mennyi a fizetése, és a következőket válaszolta: „Bruttó 380 ezer, 19 év munkaviszonnyal, egyetemi végzettséggel, osztályfőnöki és SNI-pótlékkal, ágazati bérpótlékkal. Ebből 295 ezret kapok kézhez.”

https://www.pecsma.hu/hirzona/masfelszeresere-emeltek-a-kepviselo-allamtitkarok-fizeteset-igy-hoppal-peternek-is-brutto-33-millio-a-bere/

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő