Irodalom, képzőművészet, zene: kulturális csere Pécs és Eszék között

Egy kulturális együttműködési projekt fűzi még szorosabbra Pécs és Eszék kapcsolatát: irodalmi, képzőművészeti és könnyűzenei téren is számos rendezvény várható a közeljövőben az Interreg Magyarország-Horvátország Együttműködési Program keretén belül. A projektet egy sajtótájékoztatón ismertették.

A projekt pécsi koordinálója a Jelenkor Alapítvány, a Jelenkor folyóirat kiadója. A folyóirat főszerkesztője, Ágoston Zoltán több kötetet is felmutatott, melyek a különféle együttműködések gyümölcsei, azaz nem teljesen új és példa nélküli ez a kulturális program.

– Szükség van arra, hogy a magyar és horvát régiók között meglegyen a kapcsolat, hiszen mindenhol számos művész él, a személyes párbeszéd fontos, lehetetlen, hogy ne tudjunk egymásról – fogalmazott.

Ágoston Zoltán a sajtótájékoztatón

– A pályázat általi lehetőség remekül fogja szolgálni a „kulturális cserét”, bízom benne, hogy a jelenlegi, nehezebb körülmények között is képesek leszünk teljesíteni a projekt keretében vállalt programokat – így Ágoston.

Novemberben fog megjelenni az az antológia, amelyben magyar és horvát irodalmárok alkotásai lesznek olvashatóak, méghozzá mindkét nyelven.

– Pécs egy nyitott, támogató és befogadó város, ez már évszázadok óta így van – mondta Péterffy Attila polgármester. – A helyi kulturális életben nagy szerepet játszanak a nemzetiségek, közülük kiemelkedő a horvátok szerepvállalása.

Péterffy Attila polgármester

Elmondta, a város korábbi vezetői számára is mindig fontos volt a régiós, határokon túlmutató kitekintés a kultúra területén. Kötelességük tovább haladni ezen az úton, ez a program is segíti a már meglévő kulturális „híd” megerősítését.

– Számunkra fontos, hogy a Pécsi Tudományegyetem is oszlopos tagja ennek az együttműködésnek – emelte ki.

Péterffy azt is elmondta, ugyan a számtalan eltervezett kulturális program sorsa egyelőre bizonytalan, a novemberben megjelenő irodalmi kétnyelvű antológia bizonyíték az együttműködésre.

A horvát főkonzul, Drago Horvat, Pécs és Eszék remek kapcsolatát emelte ki köszöntőjében, hozzátéve, még számos olyan terület van, ahol az együttműködés szorosabbra fonódhat. Ahogy fogalmazott, az a rengeteg energia és erőfeszítés, amiket ezekbe a projektekbe fektetnek, még sikeresebbé tehetik a közös munkát.

Drago Horvat horvát főkonzul

A sajtótájékoztatót követően Horváth Viktor, Kiss Tibor Noé és Méhes Károly olvastak fel abból a nemsokára napvilágot látó antológiából, amiben magyar és horvát szerzők versei szerepelnek mindkét nyelven.

Mi is ez pontosan?

A PArt (Promotion of Contemporary Art across the Border, azaz a kortárs művészet határokon túli népszerűsítése) 2020. július 1-től 2021. október 31-ig tart, fő helyszínei Pécs és Eszék, de még számos, határhoz közeli települést is bevonnak a programba.

A projektnek három fő pillére van: az irodalom, a képzőművészet és a zene. A fő kedvezményezettek a Jelenkor Alapítvány (a Jelenkor folyóirat kiadója) és a horvát Oksimoron egyesület.

A cél kettős: határmenti régiók kulturális értékeinek népszerűsítése, és az ország kortárs irodalmi-képzőművészeti és könnyűzenei színterének megismertetése a horvát és magyar közönséggel. Ehhez hozzátartozik a fiatal művészek egymás közötti kapcsolatépítése és ösztönzése az együttműködésre.

A PArt program keretében vándorkiállításokat, képzőművészeti workshopokat, kerekasztal beszélgetéseket, szakmai kirándulásokat szerveznek. Ezen kívül 9 irodalmi est lesz Pécsen és a határ menti településeken, horvát oldalon pedig egy művészeti fesztivál. Pécsen, Kaposváron és Zalaegerszegen pedig horvát könnyűzenei együttesek fognak vendégszerepelni, sőt, a 2021-es Made in Pécs fesztiválnak is Eszék lesz a díszvendége.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés