Legutóbbi ülésén döntött a pécsi közgyűlés arról, hogy kiszélesíti a Tüke Busz járataira szóló kedvezményeket: a jövőben a súlyos fogyatékkal élő személyeket gondozók és a mentőszolgálat munkatársai is bekerülnek ebbe a körbe.

hirdetés

A pécsi közgyűlés már korábban döntést hozott arról, hogy kedvezményeket ad a helyi buszközlekedésre, így például bevezették az úgynevezett kisgyermekes bérletet. Ezt azok is kiválthatták, akik ápolási díjat kapnak a 18. életévüket be nem töltött, tartósan
beteg gyermekük ápolásához. A képviselők a nyár eleji ülésen úgy határoztak, ezt a bérlettípust átalakítják, immár kisgyermekes és szociális bérlet lesz az elnevezése, és az igénylők köre is bővül. A döntés alapján a jövőben a súlyos fogyatékkal élő személyek ápolása után ápolási díjra jogosult személyek is igénybe vehetik.

A pécsi közgyűlés egy másik kedvezményről is határozott. Az Országos Mentőszolgálat munkájának elismeréséül, az ott dolgozók áldozatos munkájának úgymond támogatásául bevezetik a mentős bérletet (korábban egyébként hasonló jellegű kedvezményt kaptak a polgárőrök). Ezt a pécsi mentőszolgálat állományába tartozó munkatársak kaphatják meg, ha legalább egy éve már a szolgálatnál dolgoznak, és egyéb kedvezményre nem jogosultak. A mentős bérlet mentős igazolvánnyal, vagy mentődolgozói munkáltatói igazolással használható.

Hirdetés